Megírtuk: Soros György fia, Alex Soros is ott volt a CEU diplomaosztóján, ahol többek közt arról beszélt, az egyetemet betiltották és elüldözték Magyarországról, így szerinte nem igaz, amit a kormány az ügyben kommunikál.
Az elhangzottak után Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára Twitter-oldalán lényegében azt írta: Soros György fia úgy állít dolgokat, hogy közben ott van az intézményben, vagyis nem igaz, hogy üldözés vagy betiltás történt volna.
A CEU tavaly decemerben jelentette be, hogy a Lex CEU értelmében Bécsbe kénytelenek költözni. Az egyetem rektora akkor úgy fogalmazott: elűzték őket Budapestről.
Rengeteg erőfeszítés árán elindították amerikai képzésüket, sőt, túl is teljesítették a működéshez szükséges feltételeket, erre belekötnek az épületbe, és lekicsinylik azt - így vélekedik a CEU rektorhelyettese, Enyedi Zsolt, miután az amerikai képzésük helyszíne miatt támadta őket a kormányoldali média.