szerző:
hvg.hu

A férfi beismerte a gyújtogatást, de nem tudott magyarázatot adni tettére.

Néhány percen belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint felgyújtott egy nyíregyházi parkolóban álló segédmotoros kerékpárt.

A rendőrség honlapján azt írják, a fényeslitkei B. Sándor a nyomozás adatai szerint vasárnapról hétfőre virradóra, hajnali 2 óra 45 perc körül gyújtotta fel a motort, ami teljesen ki is égett, de a tűzben két másik autó is megrongálódott, melyek a motorkerékpár mellett parkoltak.

©

A gyanúsított ezután gyalog továbbindult, és egy másik autót, valamint három szeméttároló konténert is felgyújtott.

©

A katasztrófavédelem munkatársai a keletkezett tüzet perceken belül eloltották, személyi sérülés nem történt, de a keletkezett kár értéke meghaladja a négymillió forintot.

A rendőrök végül néhány percen belül a helyszín közelében elfogták a férfit, akit a rendőrkapitányságra előállítottak, és gyanúsítottként kihallgattak. A férfi beismerő vallomást tett, de magyarázatot nem tudott adni a tettére. A nyomozó hatóság a további eljárást a gyanúsított bűnügyi őrizetbe vétele mellett folytatja.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nem lett többsége Farkas Flóriánéknak az országos roma önkormányzatban

Nem lett többsége Farkas Flóriánéknak az országos roma önkormányzatban

Fű és prostitúció: érdekes programmal jön a Playboy-modell a horvát elnökválasztáson

Fű és prostitúció: érdekes programmal jön a Playboy-modell a horvát elnökválasztáson

Jobbra és balra is vezetett a Kádár-kori ellenzéki művészek útja

Jobbra és balra is vezetett a Kádár-kori ellenzéki művészek útja

Szeretettel Pozsonyból: A szlovák belpolitika sem jobb a Deákné vásznánál

Szeretettel Pozsonyból: A szlovák belpolitika sem jobb a Deákné vásznánál

Belefojtotta a szót az ellenzék a hongkongi kormányzóba

Belefojtotta a szót az ellenzék a hongkongi kormányzóba

Tanítanivaló, ahogy a Fidesz-többség megment egy céget a közbeszerzéstől

Tanítanivaló, ahogy a Fidesz-többség megment egy céget a közbeszerzéstől