„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
40 éves a HVG hetilap. Már az felér egy történelemórával, ha csak elolvassuk a négy évtized során lejegyzett erős mondatokat.
1979 „Az árak és a bérek arányában kifejeződik gazdasági fejlettségünk jelenlegi állapota” – Nagy Tamás, az MTA Közgazdaságtudományi Intézet igazgatóhelyettese
1980 „Pillanatnyilag szinte művészet Wartburg-karosszériához jutni, hiányoznak a fékhengerek, kuplungalkatrészek, tömítők, vadászni kell gumiabroncsokra” – Lendér Jenő, az Autóker kereskedelmi igazgatója
1981 „Amiről Magyarországon egyáltalán szó lehet, az a forint részleges, úgynevezett külső konvertibilitása” – Hagelmayer István, a Pénzügykutatási Intézet igazgatója
40 évesek lettünk: jöjjön el ünnepelni |
Nézze meg a HVG negyvenéves történelmének legjobb címlapjait, fotóit bemutató kiállítást. Az esemény Facebook-oldalát ide kattintva éri el. |
1985 „Az elmúlt tíz év alatt az önálló életkezdés terhei drasztikusan megnőttek. Drágább lett az óvoda, a bölcsőde, a gyermekruha, a bútor. S akkor még nem is szóltam a lakásárakról, amelyek az elmúlt 12–13 év alatt négyszeresére emelkedtek” – Kéri László ifjúságszociológus
1988 „A többpártrendszer ellen elvi érveket nem tudok felhozni. Gyakorlati érvet azonban igen” – Pozsgay Imre államminiszter, országgyűlési képviselő
1989 „Az a kívánatos társadalmi állapot, amikor az ellenzékiséghez nincs szükség állampolgári bátorságra” – Kis János filozófus, az SZDSZ elnöke
1990 „A Fidesz a magyar történelem kurucos, radikális hagyományait követi” – Tölgyessy Péter, az SZDSZ frakcióvezetője
1991 „A hatalom sértődöttségében a jól bevált bolsevik módszerhez nyúlt: ellenséget kreált a sajtó egészéből” – Bayer Zsolt, a Fidesz-frakció sajtófelelőse
1992 „Nálunk az egypártrendszer soha nem volt igazán az, és a többpártrendszer sem lesz soha az igazi” – Spiró György író
1993 „Abból lehet bíró, akit erre a posztra alkalmasnak tartok” – Balsai István igazságügy-miniszter
1994 „A Fidesz semmiképpen sem jobboldali, hanem centrista. (...) Ha a Fidesz nyerné a választást, természetesen a liberális pártokkal ülnénk le tárgyalni” – Orbán Viktor
1999 „Félek a nemzedéki konfliktusoktól, mert a legnagyobb hűségből jön a legnagyobb gyűlölet” – Heller Ágnes filozófus
2003 „Az embert mindig a saját oldala buktatja meg” – Gyurcsány Ferenc sportminiszter
2004 „Orbán Viktor már jó ideje olyan vezérdemokráciát kíván, amelyben a fékek és ellensúlyok rendszerének nemigen akadna helye” – Tölgyessy Péter Fidesz-képviselő
2005 „A 2002-es kampány valóban hideg zuhanyként ért. Orbán beszéde a két forduló között a Testnevelési Egyetemen felépítésében, dramaturgiájában mussolinista volt” – Bozóki András új kulturális miniszter
2007 „Orbán iránt hatalmas a lojalitás a régi társakban: a közös szocializáció, a konfliktusok közös kihordásának okán olyan emocionális kötelékek alakultak ki, amelyek kötőereje messze nagyobb az átlagosnál” – Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke
2008 „Ha valaki 70-80 százalékban állami és önkormányzati megrendelésekből él, akkor többnyire – mindenkori – kormánypártivá lesz” – Apáthy Endre, a Hídépítő Zrt. elnök-tulajdonosa
2009 „A Fideszben is pontosan tudják, hogy hosszú távon senkinek nem jó, ha egy köztisztviselő vagy közalkalmazott pártszimpátia szerint végzi a munkáját” – Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
2010 „Az alkotmánynak nemcsak betűje van, hanem szelleme is, amit tiszteletben kell tartani” – Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke
„A politikusokat ki kell tenni a nyilvánosságnak, keményen és alaposan ki kell kérdezni és vizsgálni őket, hogy mindenki láthassa, mit is képviselnek” – Caroline Thomson, a BBC operatív igazgatója
2011 „Egyre kevesebb kétely nélkül válaszolható meg az a kérdés is, hogy az elmúlt másfél évben bekövetkezett politikai változások után megmaradt-e még az ország jogállamisága” – Kende Péter politológus
2014 „A gőg, az arrogancia, a dölyf és a pökhendiség az erő képzetét kelti, pedig csak bizonytalanságból és gyávaságból fakad” – Esterházy Péter író
2015 „Őszintén feltehetnék a kérdést: tényleg a kereszténységünket védelmezzük? Nem inkább a jólétünket, a kényelmünket és a biztonságunkat féltjük?” – Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát
2016 „Az illiberális demokrácia olyan, mint az ateista pápa” – Kornai János közgazdász, a Harvard és a Corvinus Egyetem professzora
„Az államosítást ebben az országban nem lopásnak hívták 1948 után, a privatizálást sem szabad rablásnak nevezni 1988 után. Most is van egy szisztéma, amit kritizálhatnak, hogy korrupció, de én azt állítom, hogy ez egy politikai elképzelés végrehajtása” – Lánczi András, a Corvinus Egyetem rektora
2018 „Az egész Európai Parlamentet sározza be a magyar kormány” – Judit Sargentini
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.