szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A gyöngyöspatai cigány tanulók nem vagyoni kártérítésével kapcsolatban.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában arról beszélt, hogy a gyöngyöspatai romáknak „mindent megadnak, de pénzt nem.”

Orbán: Egy centire voltunk attól, hogy kilépjünk a Néppártból

Orbán szerint csak azért nem léptek ki, mert a spanyolok, olaszok és franciák kiálltak Magyarország mellett. Orbán közölte, a gyöngyöspatai romáknak "mindent megadnak, de pénzt nem."

Ismert, szegregáció miatt 100 millió forintot ítéltek meg roma diákoknak, azonban a térség fideszes országgyűlési képviselője két hete arról beszél, ez csődbe vinné az önkormányzatot, nem tud fizetni. Horváth László felvetette, ne fizessék ki a pénzt, "természetben" tegyék jóvá a hibát. Vagyis, induljon képzés, oktatás a szegregált diákok számára. Orbán szerint ez egy erős érzelmi vihart kiváltó ügy, ő pedig próbál erről higgadtan beszélni (annyira higgadtan, hogy az év eleji sajtótájékoztatón hosszan beszélt arról, az emberek igazságérzetét sérti az ügy – a szerk.). Kiindulópontja a magyarok igazságérzete. Azt szerinte a magyarok gond nélkül elfogadják, hogy segély helyett munkát ad a kormány, hogy az adókból óvodákat tartanak fenn, ahol felzárkóztató munka folyik a romák számára, támogatják azt is, hogy szakmát tanuljanak.

Orbán szavai után pénteken sajtótájékoztatót tartott Horváth Aladár, ahol bejelentette, hogy a Roma Parlament Egyesület nevében büntetőfeljelentést tesz a miniszterelnök ellen. Szerintük Orbán az év eleji Kormányinfóján jogsértő nyilatkozatokat tett az ügyben.

Orbán akkor többek között azt mondta, hogy:

  • a gyöngyöspatai cigány diákok szegregációs kárpótlása mindenféle munka nélkül kapott pénz;
  • „túl azon, hogy mi a jogi helyzet, meg mi a gazdasági helyzet, az nagyon fontos, hogy minél kevesebb olyan ügy legyen, ami sérti az emberek igazságérzetét”;
  • „ha ott élnék, mégiscsak megkérdezném, hogy az hogyan van, hogy egyébként valamilyen okból a velem egy közösségben, egy faluban élő, etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül. Miközben ezért a pénzért én nem tudom hány órát, hány napot, vagy évet kell dolgozzak. (...) És azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek igazuk van.”

Horváth arról beszélt, ez Orbán részéről egy politikai akció, de ők olyan választ akarnak adni, ami a jog eszközeivel mutatja meg, hogy Orbán sem sérthet törvényeket.

Becsületsértés vétsége és hivatali visszaélés miatt jelenti fel a kormányfőt.

Horváth Aladár sajtótájékoztatójáról a Mérce élőben is közvetített:

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Most jött haza Olaszországból? Ha nincs láza, ne próbálkozzon a magyar egészségügyben

Most jött haza Olaszországból? Ha nincs láza, ne próbálkozzon a magyar egészségügyben

Észak-Írországban is megjelent a koronavírus

Észak-Írországban is megjelent a koronavírus

A NASA 4K-ban mutatja meg, mit láttak a legendás Apollo-13 űrhajósai, amikor megkerülték a Holdat

A NASA 4K-ban mutatja meg, mit láttak a legendás Apollo-13 űrhajósai, amikor megkerülték a Holdat