szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szerdánként már reggel nyolctól az ügyfelek rendelkezésére állnak.

Koronavírus-világjárvány
Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Módosul a főváros és Pest megye valamennyi kormányablakának szerdai nyitvatartása: a korábbi 12-től 20 óráig tartó idősáv helyett 8-tól 16 óráig állnak az ügyfelek rendelkezésére, közölte a kormanyhivatal.hu.

Az oldalon azt írják, hogy a változás az új koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet időszakára vonatkozik.

Pest megye és a főváros kormányablakainak ügyfélfogadási rendje a kormanyablak.hu oldalon tekinthető meg.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Kósa szerint Németországban több újságírót tartóztatnak le, mint itt

Kósa szerint Németországban több újságírót tartóztatnak le, mint itt

Drasztikusan visszaesett a társasházak építése vidéken

Drasztikusan visszaesett a társasházak építése vidéken

Helyreigazítást kért az Origótól Hadházy, de a posta szerint nem létezik a lap címe

Helyreigazítást kért az Origótól Hadházy, de a posta szerint nem létezik a lap címe