Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az ügyben a jövő héten születhet döntés.
Farkas Krisztina, a párt sajtószóvivője csütörtökön azt közölte, hogy a jövő héten születhet döntés a személyi javaslatról. Brenner Koloman jelenleg a Jobbik frakcióvezető-helyettese; 2018-ban szerzett mandátumot a párt országos listáján.
Sneider Tamást, az Országgyűlés alelnökét másfél hete szólította fel lemondásra a Jobbik vezetése; Szilágyi György szóvivő akkori közlése szerint a lépés "nem személyről, hanem feladatról szól", hiszen minden posztra megpróbálják a legmegfelelőbb személyt állítani.
Sneider Tamás múlt csütörtökön azt közölte, nem mond le az alelnöki tisztségről, majd szerdán bejelentette, hogy a képviselőcsoportban kialakult "méltatlan helyzet" miatt visszaadja ezen megbízatását és kilép a Jobbik frakciójából.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.