Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Lemond parlamenti alelnöki tisztségéről, és kilép a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjából Sneider Tamás. Nem ő az egyetlen, aki távozik a frakcióból.
A politikus ezt szerda délután jelentette be közösségi oldalán. A bejegyzéshez csatolt fotón látható, még aláíratlan, a házelnöknek címzett levélben a frakcióban kialakult méltatlan helyzettel indokolja lépését Sneider Tamás.
Közleményében azt írja: Jakab Péter pártelnökségének "mindössze négy hónap kellett ahhoz, hogy minden nemzeti és konzervatív gondolatot kihajítson az ablakon, a közösség belső életéből pedig elképesztő kegyetlenséggel száműzze a kifelé hangoztatott szolidaritást és a bajtársiasságot".
Az ellenem, majd Varga-Damm Andrea képviselőtársam ellen indított leszámolási és kizárási procedúra már csak a jéghegy csúcsa. A mai napon egy órát szántak a statáriális kivégzésünkre. A véleményterror és a megfélemlítés a párton belüli eszköztár része lett. A magam részéről az önkény minden megnyilvánulását elfogadhatatlannak tartom. Ebben nem ismerek kompromisszumot – fogalmaz.
Korábban Szilágyi György, a Jobbik szóvivője azt közölte, hogy a párt visszahívja 2014 óta betöltött parlamenti alelnöki tisztségéből Sneider Tamást, helyére Balczó Zoltánt jelölik. Közlése szerint a lépés "nem személyről, hanem feladatról szól", hiszen minden posztra megpróbálják a legmegfelelőbb személyt állítani. Sneider Tamás akkor erre azt mondta, hogy nem mond le a posztról.
Dönésével 19 fősre fogyatkozott a két évvel ezelőtti országgyűlési választáson 26 parlamenti helyet szerzett a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja. Korábban két tagot, Dúró Dórát és Volner Jánost zárták ki, utóbbival szolidaritást vállalva Apáti István és Fülöp Erik távozott, idén pedig Bana Tibor és Bencsik János hagyta el a frakciót. De a 19-es szám tovább apad. Farkas Gergely ugyanis azt írja a Facebook-oldalán, hogy:
A mai nappal kiléptem a Jobbik frakciójából. A továbbiakban nem kívánok asszisztálni Jakab Péter és csapata tevékenységéhez, amely végképp politikai és erkölcsi züllésbe sodorta ezt a régen szebb napokat látott pártot.
Farkas többek között azt írja, hogy "Jakab Péter és csapata gyakorlatilag egy besúgóhálózatot működtet a pártban. Ha érdekük úgy kívánja, hangfelvételeket készítenek emberekről, dokumentálják, hogy ki kivel találkozik, külön munkatársi feladatkörbe tartozik, hogy megfigyeljék a Facebookon, hogy ki milyen belső ellenségnek gondolt ember posztját lájkolja, de attól sem riadnak vissza, hogy lejárató információkat gyűjtsenek képviselőkről, hogy azokat az érdeküknek megfelelően tudják használni."
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.