„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A bíróság még nem jegyezte be a posztra.
Hivatalosan nem Jakab Péter a Jobbik elnöke, mert a Fővárosi Törvényszék még nem jegyezte be az erre irányuló kérelmüket – válaszolta a párt a Hír Tv kérdésére hétfőn. Azt is hozzátették, hogy az előző elnök, Sneider Tamás esetében ugyanígy járt el a bíróság, papíron az ő megválasztása után is hónapokig nem volt elnökük.
Néhány napja Sneider beszélt arról az Azonnali.hu-nak, hogy nem kértek tőle a pártban lemondó nyilatkozatot, így hivatalosan még mindig ő az elnök, csak már május közepén lejárt a mandátuma. Vagyis az ő mandátuma már, Jakabé pedig még nem hatályos.
Farkas Gergely és Varga-Damm Andrea mellett Sneider volt a harmadik politikus, aki az elmúlt hetekben elhagyta a Jobbik frakcióját. Ő azután döntött így, hogy pártja leváltotta az Országgyűlés alelnöki posztjáról. Később Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere lépett ki a pártból.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.