Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint is adott a lehetőség az igazolt hiányzásra.
Ha van krónikus beteg a családban a szülő kikérheti gyerekét az iskolából, az igazgató pedig akár több hétig is engedélyezheti a hiányzást – számolt be az RTL Híradó.
Az RTL által megkérdezett iskolaigazgató szerint digitális megoldásokkal az ilyen diák nem marad le a többiektől. A Budaörsi Hermann Ottó Általános Iskolában például eddig 8-10 tanuló élt ezzel a lehetőséggel, ők két hétre kaptak igazolást, indokolt esetben ezt még egyszer van lehetőség.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megerősítette a híradónak, hogy a lehetőség valóban adott.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.