Dopeman Orbánról: Nem gondoltam bele, hogy mint érző lényt, alighanem megbántottam

Az énekes szerint a miniszterelnök egy utolsó mohikán.

  • hvg.hu hvg.hu
Dopeman Orbánról: Nem gondoltam bele, hogy mint érző lényt, alighanem megbántottam

Ahogy Orbán Viktor 2010 után elkezdett radikálisan hatalmat gyakorolni, az sokak számára ijesztő volt. Teljesen természetes, hogy örök rendszerkritikusként erőteljesen felléptem ellene – mondta a Mandinernek adott interjújában Pityinger László, alias Dopeman.

Dopeman beszélt arról is, amikor 2013 szeptemberében az I. kerületi Clark Ádám téren a Magyar Szolidaritási Mozgalom ellenzéki demonstrációján ledöntötték Orbán Viktor hungarocellszobrát, aminek a fejét arrébb rúgta. Azt mondta, ez akkor belefért a „művészeti” és politikai irányvonalába, ma már viszont nem

Meg azonban nem bánta, mert szerinte "az az ember, aki azt csinálta, nem az, aki most itt ül. És ez nem köpönyegforgatás, hanem egyfajta haladás".

Azt is elmondta az üggyel kapcsolatban, hogy annak idején ő a legerősebb emberbe állt bele, magába a királyba.

Viszont nem gondoltam bele, hogy mint érző lényt, alighanem megbántottam, a családtagjainak pedig fájdalmat okozhattam.

Orbánról egyébként úgy nyilatkozott, hogy szerinte nagyon jól lát a pályán. "Minden igényt felmér, tudja, kinek mi kell, és azt megadja neki. Nagyvonalakban. Ráadásul van egy olyan csibészes észjárása, amivel már európai szinten, a nagykutyák között is jól működik.

Egy utolsó mohikán.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.