A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Olyan rendszám volt a kérdéses kocsin, amit nem adtak ki Magyarországon, ezt vizsgálják a Vas megyei nyomozók.
Nyomozást indított a rendőrség azután, hogy Czeglédy Csaba önkormányzati képviselő jelezte, olyan autóval követik, aminek a rendszáma nem szerepel az adatbázisokban. Erről a Népszava számolt be az Országos Rendőr Főkapitányságra (ORFK) hivatkozva.
A nyomozást ismeretlen tettes ellen, egyedi azonosítójellel való visszaélés miatt rendelte el a lap szerint a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.
A politikus a közelmúltban a Facebookon tette közzé, hogy azt észlelte, valakik követik, de hiába kereste a rendszámot a hivatalos nyilvántartásban, kiderült, hogy ilyet nem adtak ki. Czeglédy emiatt azt gyanítja, hogy a titkosszolgálatot állították rá.
Czeglédy Csabát, aki szerepel a Demokratikus Koalíció ellenzéki előválasztáson induló jelöltjei között, korábban gyanúsítottként kihallgatták a Borkai Zsolt volt győri polgármester adriai szexpartijáról kikerült felvételekkel kapcsolatban.
Gyanúsítottként hallgatták ki Czeglédy Csabát az Ördög ügyvédje ügyében
Kihallgatta a rendőrség csütörtök este Czeglédy Csabát az egyik olyan ügyben, amely Borkai Zsolt adriai hajóútja miatt indult - tudta meg a hvg.hu. "Sajnos, nem én vagyok az ördög ügyvédje, büszke lennék rá, ha én lennék" - a birtokunkba került kihallgatási jegyzőkönyv szerint ezt mondta a rendőröknek a meggyanúsított politikus.
A politikus és társai ellen egy másik ügyben jelenleg is eljárás zajlik, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.