szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Népszava úgy értesült, hogy a legújabb intézmény rendezvényeket szervezne és kutatásokat készítene.

Kereszténydemokrata Intézet néven új háttérintézményt hoz létre a Fidesz – értesült a Népszava. Úgy tudni, hogy az intézmény célja hivatalosan

a párt nemzetközi szerepének és megjelenésének az erősítése, valamint a kereszténydemokrata értékek népszerűsítése.

Az elképzelések szerint az angol rövidítése miatt CDI néven futó és alapítványi formában működő kutatóintézet széles körű kapcsolatokat ápolna a hasonszőrű szervezetekkel, pártokkal és mozgalmakkal Európában és szerte a világon – írta a napilap.

A Népszava információi szerint a CDI hagyományos feladatokat látna el: kutatásokat, felméréseket készítene, rendezvényeket szervezne és tanácsadói feladatokat látna el, főként kormányzati megrendelésre.

A 20–30 munkatársat foglalkoztató kutatóintézetnek állítólag már ki is nézték a székhelyét, amely Sólyom László egykori rezidenciája lehet a budapesti Széchenyi-hegyen. A lap az ügy miatt kereste Novák Katalint, a Fidesz nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnökét, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!