Pintér Sándor szerint még kérdezni is törvénysértő lehet a Pegasusról

Az RTL Klub próbált feltenni a megfigyelési botrányhoz kapcsolódó kérdéseket, de a belügyminiszter elég szigorúan zárta rövidre a dolgokat.

  • hvg.hu hvg.hu
Pintér Sándor szerint még kérdezni is törvénysértő lehet a Pegasusról

Pegasus-ügy

Az elmúlt évek legkomolyabb lehallgatási botrányát szellőztette meg egy nemzetközi oknyomozó együttműködés keretében a Direkt36. Mint kiderült, számos országban ismert újságírók, üzletemberek és ügyvédek százainak mobiltelefonjára telepíthették az izraeli NSO Group Pegasus nevű kémszoftverét, amit minden jel szerint a magyar állam is bevethetett. A botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.

„Sajnálatos módon nem tudtam válaszolni a kérdéseikre a Nemzetbiztonsági Bizottság ülése után, viszont egyszer és mindenkorra szeretném jelezni, hogy csak ott vagyok hajlandó válaszolni” – mondta Pintér Sándor belügyminiszter a Pegasus-üggyel kapcsolatban az RTL Klubnak.

Pintér azzal indokolt, hogyha beszélne, jogilag államtitkot sértene, ezért pedig az újságírót, „mint felbújtót, felelősségre kellene vonni, mert engem egy államtitok megsértésére próbál rávenni.” A belügyminiszter azzal a zord mondattal zárta válaszát, hogy „végig kell gondolni azt is, lejátsszák-e” a felvételt a beszélgetésről.

Pintér Sándor egyelőre annyit mondott a nemzetközi lehallgatási botrány magyarországi vonatkozásáról, hogy a titkosszolgálatok nem folytatnak semmiféle illegális megfigyelést, de szerinte egy ismeretlen szervezet gerjeszti a botrányt. További kérdésekre csak a Bizottság zárt ülésén hajlandó válaszolni.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.