Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A Szabadbattyánnál történt tragédiában nyolcan a helyszínen életüket vesztették, többen súlyosan megsérültek.
Egy héttel az M7-es autópályán történt tragikus baleset után elhunyt az egyik súlyos sérült – adta hírül Székesfehérvár polgármestere. Cser-Palkovics András a közösségi oldalán azt írta, hogy az áldozat, aki vasárnap este vesztette életét, székesfehérvári lakos volt, a város önkormányzatának egyik cégénél dolgozott.
Ő a baleset kilencedik halálos áldozata.
Az augusztus 15-én hajnalban, egy egynapos horvátországi utazásról hazafelé tartó busz Szabadbattyánnál átszakította a szalagkorlátot, és egy felüljáró pillérének csapódott. A helyszínen nyolcan vesztették életüket, nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben sérültek meg.
Az áldozatok között volt a busz váltósofőrjének édesanyja is, akinek fia a hetvenedik születésnapja alkalmából adta ajándékba az utat. A váltósofőr később azt mondta, hogy társával nem sokkal korábban cseréltek helyet, és mindketten kipihentnek érezték magukat.
Ugyanerről írt közös közleményében az utazás két szervezője, a Volmer-Tours Kft. ügyvezetője és a Rolitúra alapító utazásszervezője. Jelezték azt is, hogy a baleset okait és körülményeit a hatóság vizsgálja.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.