Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A DJ az Instagramon azt írta, ráhúzták a kormányt a kocsijára. Valószínűleg senki nem sérült meg.
Autóbalesetet szenvedett Metzker Viktória: a DJ az Instagramon osztotta meg a karambol részleteit szombat délután.
Állítása szerint a kocsit sofőrje vezette az autópályán, 140 kilométer per órára állított tempomattal, amikor a baleset történt. Azt írta, egy kisbusz indexelés nélkül rájuk húzta a kormányt, így sofőrje fejében az tűnt helyes döntésnek, ha inkább a szalagkorlátba vezeti az autót. A DJ a hátsó ülésen ülve már csak az ütközést érzékelte: ahogy fogalmaz, arra kapta fel a fejét, hogy
repülök jobbra, balra, óriási csattanás és a kocsi feneke megemelkedik, leütöm a hátam, fejem és lepörög az életem, hogy meg fogok halni.
A balesetben a DJ nem sérült meg, sofőrje egészségéről viszont nem osztott meg információkat. Hozzátette: szerencsére az autó nem fordult át, és egy másik kocsi sem volt a közelben az ütközéskor.
Posztját úgy zárta:
Sokan azt hiszik ez az egész fellépősdi gyerekjáték és csak buli. Nem az. Ki vagyunk szolgáltatva minden éjjel, mikor elindulunk…és csak hálát tudok most érezni, hogy haza is értem.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.