Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Erdő Péter tartott szentmisét a Kossuth téren

A bíboros a Parlamentben található Szent Koronáról is szólt.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Erdő Péter tartott szentmisét a Kossuth téren

A gondviselő Isten különös ajándéka, hogy az Eucharisztikus Kongresszus lezárása előtt együtt ünnepelhetnek a hívek – erről a Kossuth téren tartott szentmisén beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. Kiemelte: a Parlament épületében egyszerre van jelen a Szent Korona és „legbecsesebb ereklyénk, a Szent Jobb”.

Túry Gergely

Úgy fogalmazott: a keleti és nyugati kereszténység egysége "magának Krisztusnak az akarata, hiszen ő azért imádkozott, hogy tanítványai egyek legyenek". Köszönetet mondott Bartholmaiosz konstantinápolyi pátriárkának a mise előtt elmondott szavaiért és azért „az értékes és szimbolikus jelentésben gazdag tettért, hogy eljött közénk és szólt hozzánk”. Azt is felidézte, hogy Bartholmaiosz 2000-ben Budapesten az ortodox egyház számára is szentté avatta Szent Istvánt. Ezzel arra emlékeztetett, "hogy első királyunk halálakor, 1038-ban még egységben volt a keleti és a nyugati kereszténység".

Túry Gergely

A téren álló missziós keresztről – amely a budapesti Városmisszió és az Eucharisztikus Kongresszus jelképe – Erdő Péter elmondta: abba belefoglalták a magyar- és magyar kötődésű szentek és boldogok ereklyéit a Kárpát-medencéből és a közeli régiókból: Szent István és Szent Gellért korától napjainkig. A szentek mutatják meg nekünk, hogy hogyan tudjuk mai életünkben Krisztus jelenlétét hordozni ezerféle helyzetben, találékony és áldozatot vállaló szeretettel – magyarázta a Missziós kereszt jelentőségét Erdő Péter.

Túry Gergely

A Kossuth téri mise után a hívek gyertyás körmenetben vonultak a Hősök terére. Az esemény zárónapján, vasárnap Ferenc pápa tart itt szentmisét, az eseményt a hvg.hu is élőben közvetíti majd.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.