Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A NEK sajtófőnöke szerint "öröm volt látni a pápa mosolygós arcát".
Több százezren vettek részt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) budapesti zárómiséjén - mondta a NEK sajtófőnöke az M1 vasárnap esti műsorában.
Zsuffa Tünde elmondta, három éve dolgoznak a kongresszus szervezésén, és szavai szerint félő volt, hogy a koronavírus-járvány miatti halasztás, az emberek félelme, kétségbeesése, gyásza rányomja bélyegét a rendezvényre.
Elmondása szerint a kongresszus programjait felszabadult hangulat uralta, és "öröm volt látni a pápa mosolygós arcát".
Zsuffa Tünde hozzátette: a rendezvény sikeres megrendezésén az egyház, az állam és a főváros együtt dolgozott, egyben megköszönte a magyar újságírók munkáját.
Véleménye szerint sikerült a fiatalokat is megszólítani, hiszen rengeteg fiatal vett rész a különböző programokon.
A pápa budapesti látogatásáról ide kattintva olvashat bővebben, ebben a galériában pedig a vasárnap készült legfontosabb fotókat nézheti meg.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.