Nincs itt semmi látnivaló: a kormány által „gyerekvédelminek” nevezett, nyíltan homofób törvény ellenére is nyugodtan továbbra is leadhat a tévé főműsoridőben egy leszbikus csókot, a csatornának nem kell büntetésre számítania – értelmezhették az optimisták azt a múlt heti hírt, amelyben a Médiatanács közölte, nem indít eljárást azért, mert a Barátok köztben két szerelmes ember megcsókolta egymást, és történetesen mind a kettő nő volt. (Más kérdés, van-e helye még bármiféle optimizmusnak, ha egy európai országban ez egyáltalán felmerülhet, mert a politika egyrészt helyénvalónak látja a cenzúra alkalmazását, másrészt a tudományos, orvosi és pszichológiai konszenzussal szemben azt gondolja és azt hirdeti, hogy önmagában a homoszexualitás negatív, káros dolog.)

Kovács Bálint: A Fidesz szavazói nem hülyék, de a Fidesz hülyének nézi őket

A kormánypárt pár éve mélységesen felháborodott azon, hogy az ellenzék állítólag lehülyézte a fideszeseket. Pedig ha eddig nem volt egyértelmű, ki tartja ostobának a másikat, a nemi kisebbségek jogait korlátozó törvény miatt most már végképp az lett.

A Médiatanács ugyanakkor azóta kiadott egy csaknem harmincoldalas ajánlást, kvázi törvényértelmezést – többek között – arról, mikor kell az új törvény alapján tizennyolcas karikát tenni az egyes műsorokra, és ezzel kitiltani ezeket a jelentős közönségrétegeket elérni képes műsorsávokból. És ehhez még konkrét példákat is hoztak sorozatokról, filmekről, amelyek a magyar állam álláspontját képviselő hatóság szerint károsak a fiatalokra. És persze leírták, miért is van szükség erre az egész rendszerre, amire tökéletesen illik a cenzúra szótári jelentése.

Az elmélet

És már itt komoly problémák vannak. A leírásban – ahogy a kormány kommunikációjában is – többször elhangzik a születési nemtől való eltérés és a homoszexualitás „propagálása”, azaz ha egy műsorszám mindezt „követendő magatartásként ábrázolja, népszerűsíti”. Márpedig ettől tökéletesen felesleges félteni a gyerekeket, ugyanis

a tudomány mai állása szerint egyszerűen nem létezik olyan, hogy ha valaki „népszerűsíti” a homoszexualitást, akkor ettől az, aki ezt végignézi, homoszexuális lesz.

Hogy jó-e a menekülteket befogadnia egy országnak, vagy hogyan befolyásolják Európa jövőjét Soros György esetleges tervei, arról még lehetett érveket és ellenérveket ütköztetni, de ez egyszerűen (homofób) fantazmagória: épp azért tiltják be egyre több helyen a melegeket „átnevelő” táborokat, mert neveléssel, rábeszéléssel, „propagálással” nem lehet a szexuális irányultságon és a nemi identitáson változtatni, az ilyen táborokba kényszerített, el nem fogadott, sőt önazonosságuk miatt büntetett fiatalok megannyi öngyilkossága, öngyilkossági kísérlete, öncsonkítása és mentális problémája viszont megmutatja, mi az, amit el lehet érni vele. (Épp nemrég mutattak be egy amerikai dokumentumfilmet a témáról, amelyről ebben a cikkünkben írtunk.)

Ezek a sorsok megmutatják, hová vezet az esztelen homofóbia

A melegeket „kigyógyító", úgynevezett reparatív terápia képviselőiről, az álpszichológia mögé bújó mozgalom hatásairól számos könyv és film született már az elmúlt években, Kristine Stolakis azonban arcot is ad a túlélőknek és az ilyen szervezetek korábbi, „exmeleg" vezetőinek a Pray Away című dokumentumfilmben.

Így tökéletesen értelmezhetetlen az a kitétel is, hogy „Népszerűsítésnek minősül a homoszexualitásnak és a születési nem megváltoztatásának társadalmi normaként, a hagyományos heteroszexuális életviteltől vonzóbb, követendő életformaként történő bemutatása, továbbá az e témákkal kapcsolatos, a médiatartalmakban megjelenő propagandatevékenység, melyek célja ezen ideológiák, nézetek terjesztése, a kiskorúak érzelmi befolyásolása, a kommunikáció eszközeivel történő meggyőzése”.

A hosszú mondat rengeteg sebből vérzik, hiszen egyrészt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát elfogadó, ún. fejlett országokban igenis „társadalmi norma”, hogy vannak homoszexuális és transznemű emberek, sőt ők is egyenrangú tagjai a társadalomnak, ennélfogva a kamera is felveheti őket. Másrészt értelmezhetetlen (pláne jogilag) az „ideológia” szó használata; vagy ha szó szerint akarnánk értelmezni a mondatot, akkor ezek szerint kiesne a törvény hatálya alól a világ összes játékfilmje és sorozata, ugyanis ezek nulla százaléka törekszik bármiféle ideológia propagandatevékenység általi átadására, így a törvényt legfeljebb valamiféle, eddig ismeretlen propagandaműsorok ellen lehetne felhasználni. A filmekben és sorozatokban a nemi és szexuális identitás ábrázolásának ugyanis gyakorlatilag soha nincs „meggyőzési” célja, az vagy társadalmi helyzetek ábrázolására, vagy lélektani mozzanatok megjelenítésére, vagy a sztori előremozdítására szolgál.

A Barátok közt leszbikus csókjelenete

Barátok közt

Csak első olvasásra tűnik megengedőnek a következő, a Barátok közt leszbikus csókját is engedélyező passzus: „Nem tekintendők problematikusnak a gyengédséget kifejező általános gesztusok, mint a puszi, ölelés, kézen fogva sétálás, csók, feltéve, ha azok bemutatása nem öncélú, nem a tartalom központi meghatározó eleme, nem képezi az adott műsorszám fő témáját, nem jelenik meg hangsúlyosan, hanem egyértelműen a gyengédség, a szeretet, az összetartozás vagy adott esetben az együttérzés szemléltetésére irányul”.

Az valóban megnyugtató, hogy nem lesz automatikusan gyerekek elől elzárandó tartalom az a film, amelyben egy jelenet hátterében esetleg elsétál kézen fogva két férfi, és az is jogos meglátás, hogy egy ölelés vagy csók jellemzően bizony „a gyengédség, a szeretet, az összetartozás vagy adott esetben az együttérzés szemléltetésére irányul”. Ugyanakkor jobban elolvasva a mondatot kiderül: ha ez a bizonyos szeretet, gyengédség vagy horribile együttérzés már a film fő témája, és egyúttal LMBTQ- vagy transznemű szereplőkről szól, az már igenis „problematikusnak tekintendő”. Azaz a Médiatanács a saját farkába harap, mert bár elismeri, hogy egy csók a „nem problematikus” emberi érzések kifejezője, ha két azonos nemű szereplő mutat szeretetre utaló jeleket, azt máris el kell zárni a gyermekek elől.

Arra pedig semmilyen, sem jogi, sem gyermekvédelmi, sem tudományos érv nem létezhet, hogy miért veszélyes egy gyereknek két egymást szerető emberről filmet néznie – csakis a nyílt meleggyűlölet.

Mindent anyámról

Budapest Film

A gyakorlat

És ha mindez nem lenne elegendő itiner a kis magyar cenzúraelmélethez, a Médiatanács előzékenyen meg is nevez néhány olyan filmet és sorozatot, amelyet nem szabad gyerekeknek mutogatni; az erőszakosságuk vagy erotikus mivoltuk miatt egyébként eddig is ebbe a kategóriába tartozó filmek mellett a homofóbtörvényre vonatkozó részben a következőket említik, azzal az indoklással, hogy ezek „olyan alkotások, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának, valamint a homoszexualitásnak a részletező bemutatására vagy adott esetben annak népszerűsítésére irányulnak”:

• Adèle élete,
• A fiúk a klubból,
• Ez bűn,
• Mindent anyámról,
• X generáció,
• Szólíts a neveden,
• L (The L Word),
• Lip Service,
• Shameless – Szégyentelenek,
• A bőr, amelyben élek.

És itt csak a kisebbik baj, hogy a Médiatanács az ajánlást író tagjai láthatóan cseppet sem értenek ahhoz, amiről írnak, hiszen például a legkendőzetlenebb, nyílt színi, pornográf szexualitást is hosszan megjelenítő Adèle élete a világ minden mozijában teljesen nyilvánvalóan 18 éven felülieknek ajánlható, és ennek az ég adta világon semmi köze nincs ahhoz, hogy itt történetesen két nő szexuális életébe nyerhetünk betekintést. (A másik opció, hogy a Médiatanács szerint esetleg nem is kéne 18-as karika a filmre, ha annak rendje és módja szerint heteroszexuális péniszek és vaginák találkozását mutatná be ilyen átélt módon, épp ugyanennyire botrányos hozzá nem értésről tanúskodna.)

Adèle élete

outnow.ch

Szintén a teljes fogalmatlanságról árulkodik Pedró Almodóvar A bőr, amelyben élek-jének ide sorolása, nyilván mint „a nem megváltoztatását népszerűsítő” alkotás. A filmben ugyanis egy félőrült plasztikai sebész egy nemi erőszak miatt bosszút állva akarata ellenére operálja át nővé a bűncselekményt elkövető férfit, majd műtétekkel átalakítja olyanná, mint elhunyt felesége, végül beteges kapcsolatba kezd vele. Nehéz arra mit mondani, ha ez bárki szerint is a születési nem megváltoztatását bátorító propaganda. Ahogy a lista másik Almodóvar-filmjét is nehéz ezzel vádolni: a Mindent anyámról minden transznemű szereplője a társadalom peremére szorult, prostituáltak, nemi erőszak áldozatai és AIDS-betegek.

A szimpla hozzá nem értésnél viszont sokkal jelentősebb probléma, hogy

a Médiatanács elnémítaná azokat a filmeket is, amelyek épp az elnémítottaknak segítenének.

Ott van például az eddig 16 éves kor fölött már ajánlott Szólíts a neveden című romantikus dráma, amelynek egyik gyönyörű zárómonológjában az apa arról beszél az elsöprő szerelemmel először találkozó, azt történetesen egy férfival átélő, és a szakítás miatt épp maga alatt lévő fiának, hogy nincs nagyobb pazarlása az életnek, mint nem átélni a valódi, mély érzelmeket, legyen az szeretet vagy épp a szomorúság. „A te dolgod, hogy hogyan éled az életed. Csak ne feledd, hogy szíveinket és testeinket csak egyszer kapjuk, és a szíved elsatnyul, mielőtt észreveszed” – mondja a fiúnak, épp arról adva leckét, hogy az élet lényege az emberi érzések átélése, és nem szabad attól tartani, hogy amit érzünk, az valamiféle mérce szerint „nem normális”. „A te dolgod, hogy hogyan éled az életed” – talán ez a mondat az, amely igazán zavarhatja a Médiatanácsot és a magyar kormányt, jobban, mint bármilyen meleg szerelem.

A bőr, amelyben élek

outnow.ch

És ott vannak általában a meleg közösség vagy egyszerűen csak meleg emberek életét, hétköznapi problémáit, szerelmi életét bemutató sorozatok a listán, amelyeknek semmi egyéb céljuk nincs, mint hogy azonosulási lehetőséget kínáljanak azoknak, akik nem találják a helyüket a társadalomban, akiket nem reprezentál más film, noha útkeresésük, hovatartozásuk sokak általi elutasítása miatt hatalmas szükségük van arra, hogy ne maradjanak egyedül, hogy lássák, mások is vannak hasonló helyzetben, nincsenek egyedül, hiszen semmi sem félelmetesebb, mint egyedül átélni egy krízist. A Médiatanács ajánlása arra törekszik, hogy ezt többé ne láthassák: maradjanak csak egyedül súlyos kérdéseikkel. Mert attól majd biztosan elmúlik, mint a problémák általában, ha a fejünkre húzzuk a takarót, és jó szorosan becsukjuk a szemünket.

De annál nagyobb cinizmus sincs, mint átminősíteni az amúgy a szexualitás ábrázolása miatt eddig is 18 éven felülieknek ajánlott Ez bűn című sorozatot abba a kategóriába, amelyet nem ezért kell eltüntetni a fiatalok elől, hanem mert a „homoszexualitást népszerűsíti”. A sorozat – amelyről kritikánk itt olvasható – ugyanis pontosan arról szól, hogyan nem volt hajlandó komolyan venni a világ az addig ismeretlen, ezer meg ezer ember kínhalálért felelős vírust, az AIDS-t pusztán azért, mert az leginkább a melegek körében pusztított, és hogyan vezetett ennyi fiatal ember halálához az, hogy nem voltak hajlandóak tudomást venni egy, a többség vagy a hatalom által elítélt csoportról.

„Ha heteroszexuális fiúk halnának meg ekkora számban, leállt volna a világ"

A nyolcvanas évek Londonjában játszódik az HBO új sorozata, az Ez bűn: abban a korszakban, amikor már a melegek is szabadon szerethettek és szabadon bulizhattak. És amikor egyszer csak egy rejtélyes kór elkezdte megtizedelni a közösséget.

Azzal, hogy az oly sok, LMBTQ embereket felvonultató alkotás közül az Ez bűn is pont a kevés kiemelt között van, a Médiatanács akarva-akaratlanul mintha saját bűnjeleit akarná eltüntetni. Hogy ha a kormány új, meleggyűlölő politikája miatt nem létezőnek kell tekinteni a 18 éves kor alattiak identitáskeresését vagy megtalált, a többségtől eltérő identitásának létjogosultságát, akkor viszont ne lehessen látni azt a sorozatot sem, amely pont azt mutatja meg, mihez vezet az ilyen politika. Ahhoz semmiképpen sem, hogy eltűnjön a világból vagy legalább az országból a homoszexualitás és a transzneműség.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: