szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A kereszténydemokraták frakcióvezetője adományokat akart Kárpátaljára vinni, de nem engedték be az országba. Egyelőre nem tudni az okát.

Három évre kitiltották Nacsa Lőrinc KDNP-s országgyűlési képviselőt Ukrajnából – közölte a politikus a Facebookon. A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője kárpátaljai településekre vitt volna adományokat, de a határon arról tájékoztatták, hogy egy korábbi döntés értelmében három évre kitiltották az országból.

A képviselő az esetről úgy fogalmazott: „szomorúnak tartja, hogy az együttműködés keresése helyett ilyen eszközökhöz folyamodik Ukrajna, hiszen ez nem járul hozzá a vitás kérdések rendezéséhez. A magyar közösség érdekében továbbra is a megegyezésben és a jószomszédi viszonyban vagyunk érdekeltek, de ehhez mindkét félre szükség van.” Hozzátette, hogy az adományokat ettől függetlenül sikerült eljuttatni Kárpátaljára.

Nacsa Lőrinc egyelőre nem tisztázta, hogy miért tiltották ki az országból, a politikus korábban viszont bírálta az ukránok bánásmódját a kárpátaljai magyarokkal. Az ukrán–magyar kapcsolatokról a hvg360 beszélgetett korábban az ország nagykövetével, Dmitro Kulebával, amit itt olvashat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Németh András hvg360

Ukrán külügyminiszter a HVG-nek: Túl vagyunk a jégkorszakon Magyarországgal

Talán olvad a jég a magyar–ukrán kapcsolatokban, ám nem lesz könnyű feladat a kétoldalú viszony megjavítása – mondta a HVG-nek Dmitro Kuleba. Ukrajna külügyminisztere szerint a magyarságot az ukrán társadalom részének tekintik, de elvárják Magyarországtól az ukrán törvények tiszteletét.