Le Pent fogadja Orbán a jövő héten

A találkozón a migráció mellett az EU jövőjéről is beszélgetnek majd.

  • hvg.hu hvg.hu
Le Pent fogadja Orbán a jövő héten

Budapestre érkezik Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnöke a jövő kedden, hogy találkozzon Orbán Viktorral. A francia politikust a Karmelita kolostorban fogadja a miniszterelnök – közölte sajtófőnöke, Havasi Bertalan.

A találkozó után – amelyen részt vesz Novák Katalin, a Fidesz külügyekért felelős alelnöke is – Orbán és Le Pen sajtónyilatkozatot tesz.

A megbeszélésen Havasi közlése szerint szó lesz többek között az erős nemzetállamokra épülő Európai Unió koncepciójáról és jövőjéről, a migrációs válságról, valamint a több demokratikus jobboldali párt által nyáron elindított európai mozgalom további megerősítéséről.

Havasi bejelentésével megerősítette a Franceinfo korábbi értesülését, amely szerint a szélsőjobboldali francia elnökjelölt Magyarországra látogat.

Májusban Orbán nagyinterjút adott a szlovák Postoj című lapnak, amelyben szó esett a Fidesz európai szerepéről és törekvéseiről, szövetségkötési terveiről is. Ahogy akkor az Eurológus megírta: miután a Fidesz előbb az Európai Néppárt EP-frakciójából, majd magából a Néppártból is kilépett, egy új jobboldali, konzervatív pártszövetség tervei körvonalazódtak.

Ebben a magyaron kívül a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS), valamint a Matteo Salvini vezette olasz Liga vesz részt biztosra vehetően. De szóba kerültek a további lehetséges partnerek, amelyek közül a legjelentősebb a francia Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés. Amikor az interjúban konkrétan rákérdeztek Orbánnál arra, hogy Le Pennel is számolnak-e, akkor úgy válaszolt: „Ez a lehetőség a levegőben van”.

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.