Mindene fáj Ö. f.-nek (az öregedő futballistának). „Nincsen olyan mozdulat, amelyhez ne kapcsolódna fájó múlt, fájó történet és jelen idejű rinya” – írja Utazás a tizenhatos mélyére című könyvében Esterházy Péter. Amikor Orbán Viktor – még június elején, mintegy bemelegítésként – házi rádiójában, a Kossuthon kijelentette, hogy a magyar ember csak Isten, haza és a nők előtt térdel le, félreérthetetlen üzenetet küldött a lelátók népének: ne fogják vissza magukat, ha beszólni támadna kedvük. Majd – belemenve a (könyv)darálóba – törvény rangjára emelte a homofóbiát.

Miután az UEFA a magyar szurkolók sorozatos homofób megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést szabott ki, Ö. f.-nek egyszeriben kiújult minden korábbi sportsérülése. Előkerült a régi mantra: már megint bántják a magyart. Arra, hogy az UEFA és az Európai Unió – amelyhez, mint Kövér Lászlótól megtudtuk, ma már nem csatlakoznánk – sportszerűséget kér számon, a szabálytalanságot pedig bünteti,

Orbán a durva becsúszást az ártatlanság látszatát keltő kézmozdulattal leplezni próbáló focistához hasonlóan reagál.

Szerinte az igazságtalan bírói ítélet, hogy Brüsszel a jogállamisági feltételekhez kötné a helyreállítási pénzek folyósítását. Fókuszban rovatunkból a döntés következményei mellett arról is olvashatnak, hogy a szivárvány valamennyi színe ellen hadat üzenő magyar kormányfő olyan uniós szivárványkoalíció létrehozásán fáradozik, amelynek alapszínét a fekete ötven árnyalatából keverné ki.

Nem csak a földi hatalmasságokkal áll hadban Orbán, az égi parancsok sem tetszenek neki. „Ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb”; „ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek” – tanította Jézus a követőit, amikor mások megsegítéséről beszélt. A kormány döntése értelmében azonban a civil támogatók neve többé nem maradhat titokban. A nonprofit szférát érintő „vegza” aktuális állásáról Magyarország rovatunkban, annak tízéves hozadékáról – a civil szervezetek megfogyatkozásáról – a Ténytárban írunk. Miközben Orbánt nem hagyja nyugodni, hogy saját, adózott jövedelmükből kit támogatnak az emberek, azt, hogy ő mire költi a közpénzeket, rejtegeti.

Pedig lenne miről számot adnia. Például hogy kikhez vándorolt az a közel 600 milliárd forint, amit a népszavazási kudarctól tartva végül meg sem pályázott budapesti olimpia létesítményeinek megvalósítására az elmúlt években elpazaroltak.

A titokról címlapsztorinkban lebbentjük fel a fátylat.

Miután a HVG az előző hetekben fényképekkel, videókkal is illusztrálta, hogyan néz ki a kormányfő édesapja agrárberuházásának hazudott hatvanpusztai majorság impozáns könyvtára, Szellem rovatunkban bemutatjuk, honnan jöhetett az ihlet a református templomok világát idéző mennyezethez. A kazettás díszítés ma különösen népszerű az ezoterikus magyar őstörténeti szcénában; ötletadója a Pilis hegység szakralitásáról szóló elmélet egyik kidolgozója, aki szerint a nyugat-európai tudományos életben kialakított normák szerinti kutatások fölött eljárt az idő.

Az Evolúció című film alkotója, Mundruczó Kornél ezzel szemben arról beszél a vele készült interjúban, hogy azért, mert egy nemzet belátja, a történelme során voltak rossz döntései, még nem lesz gyengébb.

Errefelé, ahol már a mohácsi vészre emlékezésnek is külön kormánybiztosa van, még aktuálisabbak Ady szavai, aki szerint, ha nekünk Mohács kell, hát legyen. „Ha van Isten, földtől a fényes égig / Rángasson minket végig. / Ne legyen egy félpercnyi békességünk, / Mert akkor végünk, végünk.”

DOBSZAY JÁNOS

vezető szerkesztő