szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Orbán Viktor a folytatásról beszél, mégis nagyobb arányú állományfrissítést hajtott végre egyéni képviselőjelöltjeinek kiválogatásakor, mint a 2018-as választás előtt. Nagy kiesők, visszatérők, kudarcaikat megúszó többszörös vesztesek is megmérkőznek a közös ellenzéki jelöltekkel.

Schadl-Völner-ügy
Máig nem tudjuk pontosan, ki lehet "Tóni, Barbara és Ádám", de legalább azt már sejtjük, hova tűnt Schadl György kisrepülője és luxusautói. Számos kérdőjel maradt még az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyében (amibe a végrehajtói kamara elnöke mellett Völner Pál igazságügyi államtitkár is belebukott), ezeket igyekszünk tisztázni, tartsanak velük!
Friss cikkek a témában

Nem volt még rá példa Magyarországon, hogy az ország legnagyobb – és most már 12 éve kormányzó – pártjának amiatt főjön a feje a parlamenti választások előtt alig 90 nappal, hogy egyszerre három, súlyos korrupciós bűncselekménybe keveredett politikusa helyére találjon megfelelő indulót. Fél éve valószínűleg a pártközpontban sem számoltak vele, hogy a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással 2019-ben megvádolt orosházi Simonka György és a hivatali vesztegetés elfogadásával egy évvel később meggyanúsított törökszentmiklósi Boldog István után még egy, a körzetét addig stabilan hozó jelöltet kell majd tisztességesebbnek tűnőre cserélni.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke elleni nyomozás „járulékos veszteségeként” a közelmúltban lebukott igazságügyi államtitkár, Völner Pál ellen ráadásul szinte a legrosszabb időzítéssel, a választás előtt alig négy hónappal indult eljárás. A gyanú szerint összesen 83 millió forint kenőpénzt elfogadó politikus esztergomi választókerületébe így az utolsó utáni percben, akkor kellett elkezdeni a káderkeresést, amikor a többiben már lényegében lezárták a jelölést. A dilemmára végül a hivatalos kampány kezdete előtt három héttel talált megoldást a pártvezetés. A múlt héten a párt országos választmánya által is jóváhagyott döntés szerint a focipályákról, játékvezetőként is ismerhető Erős Gábor, Esztergom jelenlegi alpolgármestere indul áprilisban Völner – ahogy a közösségi oldalakon mostanában emelgetik: „a nyergesi Tony Soprano” – helyén (a politikus az Esztergomtól 20 kilométerre fekvő Nyergesújfalun él).

A jelölt kiválasztása túlmutat a hirtelen megoldandó személyi problémán, Erős ugyanis a várost 2019 óta vezető Hernádi Ádámnak – a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt unokaöccsének – a jobbkeze. Ha nyer, azzal egyértelműen a Völnerrel erősen konfliktusos viszonyt ápoló Hernádi(ak) befolyása nő a térségben. Már csak azért is, mert a képviselő(jelölt)séggel a Fideszben fő szabály szerint a legtöbb helyen egybeeső, a pártszervezésben és a kampányfelkészülésben kulcsfontosságú választókerületi elnöki poszt helyi forrásaink szerint nem Erősé, hanem Hernádi Ádámé lesz hamarosan.

A Fidesz egyéni jelöltjeiről szóló elemzésünket elolvashatja a csütörtökön megjelenő HVG-ben, vagy a hvg360-on.

hvg.hu

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!