50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt ezzel szemben öt percet kapott, hogy ismertesse a mögötte felsorakozott pártok programját.
A 444 írta meg, hogy a közmédia 24 óra alatt összesen kilencszer adta le Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédét, ami a Békemenet csúcspontja is volt.
Az Orbán-beszédet először kedden kora este, az élő közvetítés nyomán hallhatták, láthatták az M1 nézői. Aztán kicsivel később, este 7 körül, majd fél 9 kor és este fél 11-kor is.
A csatorna másnap, szerdán reggel fél 8 környékén is leadta a beszédet, majd ugyanígy tettek fél 9-kor, fél 10-kor, és fél 12 körül is. Ezután kis szünet követezett, de délután fél 3 környékén már újra Orbán Viktor volt látható az M1-en.
Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt ehhez képest öt percben magyarázhatta a pártszövetség programját.
Önök előtt elhallgatják az igazságot - Márki-Zay Péter öt percig megszakítás nélkül beszélhetett az M1-en
Lengyel Tibor - Kacskovics Mihály Béla Marokkótól Kenyáig, Portugáliától Svédországig, az Egyesült Államoktól Ausztráliáig 97 ország összesen 146 pontján van lehetőség április...
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.