Parragh László nem gondolja, hogy megsértette a tanárokat

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt az ATV-nek, hogy ő is volt fiatal és tanár akart lenni.

  • hvg.hu hvg.hu
Parragh László nem gondolja, hogy megsértette a tanárokat

Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta: nem gondolja, hogy megsértette a tanárokat. „Én is voltam fiatal. Az embernek vannak álmai, vágyai, motivációi, és ez a motiváció nem mindig kizárólag a pénz. Én például tanár akartam lenni, annyira felnéztem a tanáraimra” – mondta a műsorban.

Ezt követően azt fejtegette, hogy van hivatástudat is a világon, bár azzal egyetért, hogy szükség volna a pedagógusbérek rendezésére, de azt is hozzátette, hogy egy ország addig nyújtózkodhat, amíg a takarója ér.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Parragh László egy Népszavának adott interjújában arról beszélt, hogy a tanárok és a tűzoltók sajátos motivációkkal rendelkeznek: „a tanároknak ott a szabad nyár, délután négykor hazamehetnek. Minden egyes szakmánál más és más. Egy tűzoltót motiválhat a társadalmi megbecsültség és az adrenalinlöket. A kassza persze mindenkinek egyformán csörög, így valamiféle egyensúlyt a kormánynak kell létrehoznia” – mondta. Parragh kijelentését egészen sajátos fényben tüntette fel, hogy mindezt egy 10 milliós Rolex karórában vezette elő.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.