Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
„A határvadászok toborzása csak a kormány döntését követően kezdődhet meg, a részletek (szervezet, jogviszony, feladatkörök stb.) kidolgozása még folyik.”
Néhány nappal ezelőtt beszélt a parlamentben arról Orbán Viktor, hogy két hónapot adott Pintér Sándor belügyminiszternek arra, hogy határvadász testületet állítson fel. Kicsit később, szokásos péntek reggeli Kossuth rádiós „interjújában” Orbán már konkrétumokat is mondott: arról beszélt, hogy 2–4 ezer új embert kell felvenni és kiképezni.
Orbán bejelentette, hogy újra lesz határőrség és kiosztott mindenkit Jakabtól Fekete-Győrig
Ismét létrehozná a kormány a határőrséget, hogy a katonákat tehermentesítse, mert nekik Orbán szerint a szomszédban zajló háború miatt inkább "gyakorlatozni kellene". A miniszterelnök a Parlamentben a saját fizetésének emeléséről, a 2036-os olimpiáról és a 400 forintos euróról is beszélt, miközben nem kímélték egymást Jakab Péterrel vagy éppen Fekete-Győr Andrással.
A police.hu oldalán fel is fedezhető egy hirdetés, amiben az áll, hogy „határőrizeti szolgálatra” keresnek jelentkezőket, de a felvételt nyertek munkajogilag „fegyveres biztonsági őrként” vonulhatnak be az állományba, ahol az alapbér 260 ezer forint, amit bruttó 400 forintos órabér egészít ki, valamint évente bruttó 200 ezer forintos cafeteria is jár mellé.
A rendőrség aztán kedden közleményt adott ki, amelyben nem győzik hangsúlyozni, hogy „jelenleg nem határvadászokat keresünk, hanem fegyveres biztonsági őrök jelentkezését várjuk munkavállalóként”. „Az önálló határvadász testület létrehozása és a fegyveres biztonsági őrök – folyamatos – toborzása két külön feladat” – írják.
A keddi közleményben kiemelték, hogy a rendőrség szervezetében jelenleg is 1923 fegyveres biztonsági őr dolgozik munkavállaló, illetve rendvédelmi igazgatási jogviszonyban, akik közül több százan évek óta a déli határszakaszon szolgálatnak. „A határvadászok toborzása csak a kormány döntését követően kezdődhet meg, a részletek (szervezet, jogviszony, feladatkörök stb.) kidolgozása még folyik” – írták.
(Nyitóképünk illusztráció: Orbán Viktor miniszterelnök határszemlén)
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.