Nyilvánosak az új vagyonnyilatkozatok, és pont olyan semmitmondóak, mint amit vártunk

Köszönték a képviselők az új, még kevesebb átláthatóságot biztosító szabályokat, és még annyit sem árultak el a vagyonukról, mint amennyit eddig lehetett tudni.

  • hvg.hu hvg.hu
Nyilvánosak az új vagyonnyilatkozatok, és pont olyan semmitmondóak, mint amit vártunk

Vagyonnyilatkozatok 2022

Ha léteznek dolgok, amiben Magyarországon mindenki kételkedik, akkor az éves politikusi vagyonnyilatkozatok biztos ezek közé tartoznak. Szeretnénk persze hinni, hogy mindaz, amit az általunk megválasztottak leírnak, fedi a valóságot, ám valahogy mindig az derül ki, hogy itt-ott lemarad némi pénz, föld, óra stb. De talán most: 2022 választási év, az ésszerűség azt mondaná, hogy ilyenkor különösen kínos hazugsággal lebukni. Ismét belevetettük tehát magunkat a nyilatkozatokba, utána azonban belevágunk az ellenőrzésbe is.

„Szombattól meg is lehet nézni, kár, hogy kevesebb fog kiderülni, mint a korábbiakból” – írtuk péntek este, amikor Hargitai János, az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke bejelentette: minden érintett leadta határidőre az új szabályok szerinti első vagyonnyilatkozatát. Teljesen igazunk lett, a képviselők éltek az új, lazább szabályok adta lehetőséggel, és még annyit sem lehet megtudni a vagyonukról, mint amennyit az eddigi nyilatkozataik alapján.

Az új, júliusban meghozott törvénnyel ugyanis szinte szóról szóra átvették az Európai Parlament vagyonnyilatkozati rendszerét – azt, amely miatt rengeteg kritikát kapott az EP. Ebbe ugyanis nem kell beírni egyetlen számot sem a megtakarításaikról, ingatlanjaikról, hiteleikről, tartozásaikról, így aztán végképp lehetetlen a reálishoz akár csak közelítő képet is kapni a képviselők vagyonáról. Más kérdés, hogy a korábbi rendszer sem volt komolyan vehető – ugyan több adatot kellett beleírni, de semmilyen szankció nem volt, ha valaki rosszul töltötte ki a papírt, úgyhogy mindenki azt hazudhatott, amit akart -, innen sikerült még egyet visszalépni.

Így aztán az új vagyonnyilatkozatokból olyan, egetrengetőnek semmiképp nem nevezhető információkat tudhattunk csak meg, mint hogy

  • Orbán Viktor a Fidesz pártelnökséégért nem vett fel fizetést, a képviselőségért és a miniszterelnökségért pedig annyit, ami a törvény szerint jár neki,
  • Semjén Zsolt nem kap fizetést sem a Magyar Máltai Lovagok Szövetségében viselt tagságáért, sem az Országos Magyar Vadászati Védegyletelnöki pozíciójáért, de még a KDNP elnökségéért sem,
  • Rogán Antal a Mobilsign Kft.-től a találmánya hasznosításidíjáért 22 millió forintot kapott (végre egy konkrét szám, bár pont ez már ismert adat volt),
  • Lázár János földbérleti díjból, bérleti díjból és ingatlan bérbeadásából havi 1 és 5 millió forint közötti összeget kap,
  • Pintér Sándor nyilatkozata gyakorlatilag üres,
  • Kocsis Máté, aki a nevére vette az új vagyonnyilatkozatiszabályt, a képviselői fizetése mellett annyit írt be, hogy a Hobby-Key Kft.-től havi 200 és 500 ezer forint közötti jövedelmet kapott,
  • Kósa Lajos, ahogy azt a K-Monitor kiszúrta, nem tudta helyesen kitölteni még így sem a vagyonnyilatkozatát, egy alapítványi tagságánál egyszerre húzta ki a „díjazás nélküli” opciót és minden lehetséges jövedelmi kategóriát,
  • Gyurcsány Ferencnek 2019-ben havi 19 millió forintja lett az Altusból, 2020-ban 1-5 millió közötti összeg, 2021-ben pedig ez is visszaesettaz 500 ezer – 1 millió közötti tartományba,
  • Jakab Péter pénzügyeiről nem derül ki semmi, csak az, hogy képviselői fizetést kap.

És hogy mindez még átláthatatlanabb legyen: mostantól nem évente kell frissíteni a nyilatkozatot, csak akkor, ha a képviselő úgy gondolja, valami olyan változás van az adatokban, amelyet jeleznie kell.