A kormány ellenőrizni fogja az állami szervek ügyvédi szerződéseit

Gulyás Gergely hagyhatja majd jóvá az állami szervek ügyvédi szerződéseit. A rendelet összefügghet azokkal a döntésekkel, amelyek a korrupció elleni fellépést és a közbeszerzések hatékonyabb ellenőrzését célozzák.

A kormány ellenőrizni fogja az állami szervek ügyvédi szerződéseit

Évi húszmillió forintos érték fölött a kormányzati igazgatási szervek és az állami többségi tulajdonú gazdasági társaságok csak a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely miniszter előzetes jóváhagyásával köthetnek ügyvédi szerződést.

A hétfő este megjelent kormányrendelet szerint a miniszter tíz munkanapon belül dönt a jóváhagyásról, és ezt további öt munkanapon belül közli a kérelmezővel. Ha nem válaszol időben, azt jóváhagyásnak kell tekinteni.

A jogszabály nem hagy kiskaput: ha azonos felek „egybefüggő tizenkét hónapon belül” több ilyen szerződést kötnek, az azokban szereplő összegeket egybe kell számítani. Érvényes a rendelet az olyan keretmegállapodásra vagy egységárat tartalmazó szerződésre is, amelynek alapján az igénybe vett szolgáltatások ellenértéke egy naptári évben eléri a bruttó húszmillió forintot, továbbá a már létező szerződések olyan módosítására, amellyel túllépnek az összeghatáron.

A rendelet összefügghet a Magyar Közlöny ugyanazon számában közzétett további döntésekkel, amelyek a korrupció elleni fellépést és a közbeszerzések hatékonyabb ellenőrzését célozzák. Ugyanakkor önmagában nem változtat azon, hogy fontos ügyekben a kormányhoz közel álló ügyvédi irodák – például Bajkai István Fidesz-képviselőé vagy a Fideszt a Nemzeti Választási Bizottságban képviselő Sárhegyi Zoltáné kapják sorra a legfontosabb, többmilliárdos értékű megbízásokat. Hogy Gulyás Gergely milyen alapon fogja jóváhagyni vagy elutasítani a szerződéstervezeteket, azt nem lehet tudni, mert erre a kormányrendelet nem ad semmilyen útmutatást.

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.