„Nagyon hálás vagyok önnek, Házelnök úr és az Országgyűlés minden tagjának mai megtisztelő meghívásukért. A magyar Országház nagyszerűsége és az a meleg fogadtatás, amelyben Magyarországon részesültem, felejthetetlen emlék marad számomra.

Egész életemben jómagam is, honfitársaim is figyelemmel kísértük a magyarok sorsát. Láttuk, hogy a jobb világ reménységét, amely 1945-ben felvillant, hogyan zárta el a vasfüggöny sötétsége, és 1956 bizakodását hogyan követte árulás és sokéves keserű elnyomás. Hosszú esztendőkig folyt a küzdelem, amelyet a jelenlévők közül oly sokan vívtak hazájuk szabadságáért, és kiváltképp megrendítőek voltak 1956 őszének azok a lidércnyomásos napjai, amikor Magyarország fényét brutálisan kioltották.

Önök most újra meggyújtották a lángot, és az az érette hozott áldozatoktól még fényesebben ég. Magyarország nemcsak a szabadság ösvényét nyitotta meg, hanem rátalált arra a békés útra is, amely a függetlenséghez és a demokráciához vezet. A magyarok bölcsességének és érettségének fényes bizonyítéka, hogy ezt a hatalmon lévők és alávetettek, a megszállók és megszállottak közötti tárgyalások révén érte el, egyetlen puskalövés nélkül.

De ezt nem tekinthetjük meglepőnek. Évszázadokon át láttuk, hogy a magyarok mennyire hatottak a sajátjukénál sokkal tágabb világra, mennyire gazdagították azt. Az emberi alkotómunka minden területén, a tudományban és az irodalomban, a költészettől az atomfizikáig számos magyar férfi és nő viselhette büszkén magyar nevét. Mily csodálatos, hogy ez a nagy tehetség ismét szabaddá vált, és megint kifejezheti magát önmaga és a világ javára.

Azt hiszem, a történelemírás megmutatja majd, hogy a kommunizmus, még ha idealizmusból és igazságérzetből született is, a gyakorlatban épp azokat árulta el, akiket állítólag szolgálni kívánt. Súlyos gyanakvást és megosztódást hozott létre a társadalomban. Szétmarta a család, a vallás, az egyéni felelősség értékrendjét. De csak akkor láttuk, mekkora kárt okozott hosszú éveken át tartó rombolásával, amikor végleg összeomlott. Önöknek most egy zaklatott világban kell megbirkózniuk ezeknek az éveknek a következményeivel. Könnyebb ledönteni egy régi építményt, mint újat emelni. Miközben igyekszünk meghatározni és kifejleszteni azt az igazságos társadalmat, amelyben élni akarunk, rá kell ébrednünk, hogy a tökéletes államnak nincs kész modellje, és senkinek sincs joga megszabni, hogy mások hogyan éljenek.

Minden országnak magának kell eldöntenie, hogy neki mi felel meg a legjobban. De kialakítottuk a nemzeti és nemzetközi magatartás néhány világos szabályát: az Egyesült Nemzetek Chartáját, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, a helsinki elveket és számos más dokumentumot, amelyet mindkét ország elfogad. Ezek a civilizált és békés világ alapjai. Az emberi gyengeséget ugyan nem száműzhetjük, a tisztességes magatartást sem kényszeríthetjük ki, de mindennapi életünkben példát adhatunk a türelemre, együttérzésre és felelősségre.

Tudom, hogy Magyarországon mind több ember fog össze, mert segíteni és támogatni akarja a nálánál kevésbé szerencséseket; hogy aggódó gonddal figyelik a természeti környezetet, amelyben élnek; hogy tiltakoznak, ha előítélettel és igazságtalansággal találkoznak. Egy szabad társadalomban az egyén a nemzet lelkiismerete és ereje.

Ha szemügyre vesszük a mai Európát, láthatjuk, hogy immár nem szakítják két táborra egymással szembenálló ideológiák és ellenséges hadseregek. Barátaink élnek az Atlanti-óceántól az Uralig és azon túl is. S ez valóban bizakodással és reménnyel tölthet el bennünket.

Vannak azonban sötét felhők is. Az etnikai erőszakhullám, amely a régi rend összeomlását követte, félelmetes figyelmeztetés arra, milyen embertelenül bánhat embertársaival az ember. Az Egyesült Nemzetek és az Európai Közösség révén másokkal egyetemben Nagy-Britannia is igyekszik helyreállítani a békét és humanitárius segélyt eljuttatni a korábbi Jugoszláviába.

Tudatában vagyunk annak, milyen nehéz terhet kell Magyarországnak viselnie, milyen nagylelkűen segíti a menekülteket, és milyen mély aggodalommal figyeli azoknak a sorsát, akik a határain kívül élnek. Mindnyájunknak kötelessége segíteni európai sorstársainkat, hogy olyan rendezett társadalmat hozzanak létre és tartsanak fenn, amelyben az emberek mindennapos ügyeiket békében és megelégedéssel intézhetik.

Hiszünk abban, hogy az Európai Közösség az a központi erő, amely kiépítheti kontinensünk jólétét és biztonságát. Ez nem zártkörű klub, bár a tagság feltételei szigorúak. A közösség a jobb jövőért dolgozik, olyan jövőért, amelyben mindnyájan megtartjuk hagyományainkat és szokásainkat, de osztozunk európai társaink erejében és tapasztalatában.

Reméljük és hisszük, hogy Magyarország csatlakozik hozzánk ebben a nagy kalandban, mert önöknek joguk van hozzá, hogy ismét elfoglalják helyüket az európai történelem és kultúra fő áramlatában. Közhely azt mondani, hogy nehéz időket élünk. De ez talán sohasem volt igazabb, mint ma. Az utóbbi három év során Közép- és Kelet-Európában több drámai változás játszódott le a hatalom és a politika színterén, mintsem azt bárki is hihette volna egy évtizeddel korábban.

Átvezetni az országot egy önkényuralmi államból, amelyben az emberek hallgatni kényszerültek, egy nyitott társadalomba, amelyben mindenki hallathatja a szavát, nagy bátorságot és okosságot kíván – olyan tulajdonságokat, amelyeknek Magyarország és népe bővében van. Kossuth Lajos gyakran mondta, hogy a jövő a demokráciáé. Ha a jövőbe nézek, nem kételkedem, hogy igaza van.

Mi Nagy-Britanniában örvendünk annak, amit önök elértek, és mélységesen bízunk további sikereikben. Együttesen munkára kell fognunk az emberi faj roppant képességeit, hogy egy jobb, türelmesebb és gazdagabb világot építsünk.

Tisztelt Házelnök Úr! Fülöp hercegnek és jómagamnak is nagy örömömre szolgál, hogy itt lehetünk. Mindig hálával fogok visszagondolni az ön szíves meghívására, hogy szóljak az új európai demokráciák első szabadon választott országgyűléséhez. Isten áldja meg Magyarországot!”

A beszéd videós formában elérhető a parlament.hu-n.