Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az ellenzéki párt szerint most ugyan csak felméri a kormány, de jövőre el is veheti a szakrendelőket az önkormányzatoktól, amit mindenképpen megakadályoznának. Tiltakozott ez ellen már a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége és a Fővárosi Közgyűlés is.
Két kispesti DK-politikus tiltakozott a szakrendelők – kormányzati részről még nem eldöntött – államosítása ellen. Arató Gergely, a kerület országgyűlési képviselője felidézte: a múlt héten 18 órán át vitatkoztak a Parlamentben az egészségügyi törvény módosításáról, követelték, hogy mondja ki a kormány, mi a szándéka a szakrendelőkkel, de a kormányzati illetékesek csak tereltek vagy nmem mondtak igazat.
„Nem voltak hajlandóak 18 órán keresztül kimondani azt, hogy nem veszik el a szakrendelőket. A szándék egyértelmű, most felmérik, és a következő év folyamán el akarják venni a szakrendelőket, ezzel veszélyeztetve a kispestiek egészségét és gyógyulását” – fogalmazott az ellenzéki politikus.
Ternyák András, a DK kispesti szervezője pedig elmondta: a kispesti önkormányzat az elmúlt években közel kétmilliárd forintot fordított a kerületi egészségügyi ellátásra, ami a kispestiek javát szolgálta. „Ezt akarják berakni egy nagy közösbe, ahol a legnagyobb károsultak a kispesti polgárok lesznek”.
Arató Gergely hozzátette, látták az iskoláknál, hogy mit jelent az államosítás: "romló színvonalat, létszámhiányt, lepusztuló épületeket". „Nem hagyjuk, hogy ez történjen az egészségüggyel is, a Demokratikus Koalíció ezért mindent elkövet, hogy ne vegyék el a kispestiektől a szakrendelőt. Aláírásokat gyűjtünk, tiltakozunk, küzdünk, mert elfogadhatatlan, hogy a kispestiek egészsége az őrült kormányzati megszorítások áldozatává váljon” – mondta a politikus.
Mint arról a hvg.hu is beszámolt, Felkai László belügyi államtitkár az Országgyűlés törvényalkotási bizottságában szerdán elmondta: „most felmérés zajlik, és utána, március táján dönt a kormány, állami kézbe vegyék-e a szakrendelőintézeteket”. A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége már nyáron tiltakozott az államosítási terv ellen, most szerdán pedig a Fővárosi Közgyűlés is kérte – a fideszes képviselők is így szavaztak –, hogy hagyják meg az intézményeket az önkormányzatoknál.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.