„Jó, hát akkor itt fogunk élni!” Alighanem ez a legtöbbet idézett mondat manapság a közösségi hálón azok körében, akik az országgyűlési választások kiábrándult veszteseinek tekintik magukat. Gothár Péter Megáll az idő című filmjének kulcsjelenetében hangzik el, s az író, Bereményi Géza önéletrajzából tudható, mennyire fájdalmasan valóságos. Nevelőapja és nevelési ügyekben meglehetősen járatlan édesanyja 1956 novemberében el akarta hagyni az országot, de a végső döntést a tízéves gyermeknek kellett meghoznia. Ő, talán csak dacból, megrázta a fejét. Nevelőapja rátámadt, rákényszerítette, hogy kimondja: nem. Erre szakadt ki az édesanyából a manapság sokat idézett sóhaj. Az író pedig levonja a tanulságot: „Így maradunk Magyarországon bezárva, mi hárman.”

Bár az idei választás nem hasonlítható azokhoz a napokhoz, amikor a szovjet csapatok 1956-ban leigázták Magyarországot, hiszen most egy felkent többség száll meg minden hivatalt, intézményt, foglal el minden talpalatnyi földet, és nem hasonlítható ahhoz sem, amikor lehullott a vasfüggöny, mert szabad az út egy szabadabb világ felé, a súlyos kisebbségben maradt, csaknem kétmilliós vesztes tábornak minden oka megvan arra, hogy eltöprengjen, menni vagy maradni. Borítékolható ugyanis, hogy

a legyőzötteknek nem jár kegyelem.

A megtorlás csak hetek, hónapok kérdése, vagy még annyi sem, hiszen például az érvénytelen szavazólap mellett érvelő civilekre máris lesújtott a hatalom. Nehéz úgy nekivágni a következő éveknek, hogy tudható: folytatódik az oligarchák pöffeszkedése, az Orbán-világ kegyeltjeinek féktelen gőgje, és továbbra is gondviselő ostromzár védi őket nyilvánosságtól, elszámoltatástól; hogy zavartalanul működik az ellenszavazat nélküli hatalmi gépezet, mindent eláraszt a politikai giccs, a kataton állami propaganda. Aki marad, kéretlenül is a nyakába kapja.

Erről a gyorsan formálódó régi-új világról bő szemelvényeket kínál a HVG. Bemutatjuk, milyen cölöpökre építheti kormányzását Orbán Viktor, és kik lehetnek a fő hadsegédei. Felvillantjuk, hogy a magát a centrumba lavírozó Jobbikot leváltó új szélsőjobboldali párt 332 ezer szavazatot orozott el az uniós értékek elutasításával, cigányellenességgel, a halálbüntetés vagy éppen a határrevízió gondolatkörével. Ezt megtoldjuk a kormányzati dezinformációról szóló elemzés ismertetésével. Borús gazdasági jövőbe tekintünk azzal, hogy az infláció már elvitte a 13. havi nyugdíjat, és durván megcsapolja a keresetek vásárlóerejét is. Megpendítjük, hogy az uniós energetikai szabályozás kikényszerítheti a rezsicsökkentés feladását, mindemellett újabb érvet szolgáltathat a „Brüsszel” elleni uszításra. Éppen akkor, amikor a jogállamisági eljárás miatt a felzárkóztatási támogatások amúgy is veszélyben forognak. S bár a választások előtt szinte eltűnt a nyilvánosságból Mészáros Lőrinc, mára helyreállt a szokásos üzletmenet, ennek részeként horvátországi terjeszkedésére vetünk gyors pillantást.

Európában szertenézve felvázoljuk Volodimir Zelenszkij ukrán államfő háborús portréját. Felidézzük, hogyan volt képes átlépni a lengyel politikai elit az ukránoktól elszenvedett korábbi sérelmeket, és eltöprengünk azon is,

miképp lett egyke a visegrádi négyek között a magyar kormányfő.

Bár még reménykedhet Marine Le Pen választási győzelmében, akinek sikerét Mészáros Lőrinc bankja tetemes hitellel támogatta, azonban több esélyt adunk annak, hogy Orbán flörtje Le Pennel nem jut túl a barátságon.

Ez volna a kezdet. A HVG támpontjai azoknak, akik úgy döntenek, jó, hát akkor itt fogunk élni.

A szerkesztő a HVG szerkesztője