A párhuzam akkor merülhet fel az olvasóban, ha sorra veszi Gazdaság és Fókuszban rovataink cikkeit. Az előbbiben higgadt elemzések olvashatók arról, hogy miközben a 2022-es Orbán-kormány a GDP több mint 7 százalékát elérő költségvetési megszorítást hajt végre (lényegében ugyanakkorát, mint a 2006-os Gyurcsány-kormány), a pedagógusoknak járó fizetésemelést pedig sehol sem találják az unortodoxia nagymesterei, addig a szokásos oligarchák kivitelezésében olajozottan halad előre a maga 238 milliárdjával minden idők legdrágább hazai stadionja, a Nemzeti Atlétikai Központ építése. Fókuszban rovatunk ezzel egyidejűleg a sokkoló hazai élelmiszerárak okainak szisztematikus feltárása során arra a következtetésre jut, hogy az elképesztő infláció az Orbán-kormány olyan ősbűneire vezethető vissza, mint a kontraproduktív földtulajdon- és támogatáspolitika, aminek következtében a magyar gazdák és élelmiszeripari vállalkozások az európai versenytársaikénál olcsóbb munkaerővel azoknál drágábban képesek csak termelni.

A politika teljesen vak és süket a szakértők tanácsaira és kritikáira – derült ki hajdan, amikor sokan az Orbán-kormány agrárreformjának kockázataira figyelmeztettek, és derül ki most is, amikor számos más területen hajt ezerrel újabb zsákutcákba a rezsim. Magyarország rovatunk hívja fel a figyelmet, hogy idehaza a nők – akiknek nagy része egyébként pedagógus és egészségügyi dolgozó – évente átlagban kéthavi fizetéssel kevesebbet visznek haza, mint férfi társaik, s ennek fő oka a rögeszmés, bornírt társadalompolitika. Az energiaföldrajz hazai kutatója amiatt bocsát ki vészjeleket, hogy mennyi akadályba ütközik a – szavaival – „elfuserált” honi energiapolitika átállítása megújuló forrásokra. A populizmus vérlázítóan korlátolt tankönyvi esete az a lapunkban nagyító alá tett vészjósló törvénytervezet is, amely a költségvetési bevételek utáni fejvesztett kapkodásban simán privatizálná a védett természeti területeket. A fejvesztés persze nem teljesen indokolatlan. A Brüsszelben dolgozó magyar diplomaták botrányoktól hangos csereberéjének hátterében az is kiviláglik, hogy az EU-tól várt források egyhamar aligha érkeznek meg: Navracsics Tibor várható győzelme – a megállapodás létrehozása papíron – még jó ideig nem hozza el majd az Orbán számára tényleges milliárdokban kézzelfogható előnyt.

Az, hogy a magyar gazdaság örvénybe került, már a választópolgárok számára is egyértelmű – jelzi a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása, ez azonban a Fidesz számottevő népszerűségvesztése ellenére sem jár egyelőre politikai turbulenciával. „Mozgékony, szorgalmas, rafinált autokrácia” – jellemzi Szellem rovatunkban az Orbán-érát Darvasi László író. A modernitás hívei számára nem túl biztató, hogy – mint Világ rovatunkban olvasható – a jövő heti amerikai kongresszusi választások tovább mélyíthetik a szakadékot az ottani két nagy párt és a társadalom különböző csoportjai között. „Az amerikai demokráciáért viszont sosem aggódtam jobban” – mondja Portré rovatunkban Timothy Garton Ash, a Kelet-Európát és benne Magyarországot is kiválóan ismerő brit történész. Amit az akkoriban kilátástalannak tűnő 70-es évekre visszaemlékezve hozzátesz, nehezen vitatható: „Ma is azonos a feladat: illúziómentes, könyörtelen helyzetértékelés, és cselekvés, hiszen hatalmas erőforrásaink vannak.” A történelemnek nincs vége.

KOCSIS GYÖRGYI

szerkesztő