A krumplileves legyen krumplileves – csapott a homlokára a kipcsakok szellemi vezére, és csapot-papot hátrahagyva elutazott türk barátaihoz Üzbegisztánba. Allah kegyelméből ott már működik egy üzbég–magyar burgonyakutató központ, ahol akár az is tudományos igazolást nyerhet, hogy ha a krumplira sapkát húzunk, fideszes szavazó lesz belőle. Olcsóbb viszont aligha lesz tőle, Gazdaság rovatunk cikke szerint a hatósági árak az infláció tüneti kezelésére sem alkalmasak. Az élelmiszerek magyarországi drágulása a legsúlyosabb Európában, ráadásul a központi árdiktálás áruhiányhoz és mennyiségi korlátozásokhoz vezet.

Krumpliból egyébként áramot is elő lehet állítani, emlékezhetünk rá a fizikaórákról, elég hozzá egy szög és egy amúgy is értéktelen pénzérme, máris áramlanak az elektronok. Az ennél kicsit korszerűbb alternatív energiaforrásokat akár el is lehet felejteni, Magyarország rovatunkban ugyanis kevés esélyt adunk annak, hogy Lantos Csaba színre lépésével változna a kormány klímagyilkos és pazarlásra ösztönző energiapolitikája, amelynek finanszírozásához még mindig keletről várja a segítséget. Gazdaság rovatunkban annak is utánajárunk, miként hat az energiapiacon is alkalmazott kettős árrendszer a háztartások kiadásaira – spoiler: a hivatalos adatok titkosak. Ugyanitt írunk arról is, hogy jövőre a vízszolgáltatók akár teljes bevételét elviheti az áramdíj, ami oda vezethet, hogy a vízművek tömegesen mennek csődbe és kötnek ki az állam ölelő karjaiban.

Úgy döntöttem, hogy gazember leszek – III. Richárd nyomán világszerte sokan tettek ilyen fogadalmat, Magyarországon például a 133 bátor emberen kívül szinte az egész NER-garnitúra. A különbség csupán az, hogy Szellem rovatunk cikke szerint az éceszgéber angol királyról kiderülhet, nem is volt olyan elvetemült, mint amilyennek Shakespeare ábrázolta, mai követőinek romlottságához viszont egyelőre kétség sem férhet.

A tömeggyilkossá aljasult Putyin inváziójának pusztításáról címlapsztorinkban festünk drámai képet: munkatársunk saját szemével látta az ukrán fővárosban, hogy ott nem patetikus szólam az „itt élned, halnod kell” egyik véglete sem. A fronton elesett bajtársak gyászolása ugyanolyan része a hétköznapoknak, mint a légiriadók, az áramszünetek, a sötétség. Ahogy a civil polgárok és szervezetek részéről is mindennapos a pénzgyűjtés és adományozás az agresszorok ellen bevethető fegyverekre, lánctalpasokra, drónokra.

A gazfickó-válogatottba Magyarországon sem könnyű bekerülni, olyan nagy a konkurencia, a miniszteri rangjáról most lefokozott Palkovics László azonban kiérdemelte a címeres mezt. Magyarország rovatunkban felidézzük, hogyan vált az egykor szépreményű tudós Orbán kritikátlan, majd gerinctelen kiszolgálójává, akinek a lelkén nem kisebb bűnök száradnak, mint a CEU elüldözése, az SZFE leigázása, az OMSZ lefejezése és az Akadémia bedarálása. A rovat másik cikke a baráti tűzbe került Demeter Szilárd pályaívét rajzolja meg, amelyből kiderül, hogy a kultúrharcos korifeus hiába kapott pénzt és hatalmat, nem tudott olyan jobboldali kánont, nemzeti kultúrát, irodalmi erőközpontot felépíteni, ami diadalmaskodott volna a balliberális művészet felett. Nyilván, mert ilyen nem létezik, még ha lenne is rá igény.

Végezetül azoknak, akik esetleg nem emlékeznének rá, felidézzük: a világirodalom egyik legnagyobb drámaírója által megénekelt III. Richárd nemcsak alulmaradt, hanem el is esett a bosworthi csatában – hiába adta volna utolsó perceiben az országát egy lóért.

JAKUS IBOLYA

szerkesztő