Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Hiába viselt a biciklis fényvisszaverő mellényt, az autós túl gyorsan vezetett Bács-Kiskun megyében.
Vádat emeltek az ellen a fiatal férfi ellen, aki másfél éve a Kalocsa és Kiskőrös közötti úton fékezés nélkül ütött el egy szabályosan közlekedő kerékpárost, aki meghalt a balesetben.
A vádirat szerint az elkövető 2021. július 2-án hajnalkor nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel (68-72 km/h-val) autózott Kalocsáról Kiskőrösre, így a szemből sütő nap vakító hatása miatt a féktávolságát már nem látta be.
A férfi Homokmégy közelében emiatt nem észlelte, hogy egy fényvisszaverő mellényt is viselő biciklis haladt előtte nagyjából 15-17 km/h sebességgel, és fékezés nélkül elütötte őt.
Az ütközés miatt a kerékpáros az útpadkára zuhant, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Az ügyészség szerint a baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ–t.
Az ügyészség az autót vezető férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. Ügyében a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.