szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az LMP szerint a kormány áruba bocsátja az ország kincsét „idegen akkumulátorgyártók” vízigényének kielégítésére.

Rendkívüli ülésre hívja össze az LMP az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságát, amelyen meghallgatnák Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert és Lantos Csaba energiaügyi minisztert a Magyarországra tervezett akkumulátorgyárakról.

Keresztes László Lóránt, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, a bizottság elnöke online sajtótájékoztatóján azt mondta, hiába tette fel két alkalommal is hivatalos fórumon a kérdést arról, hogy a meglévő és tervezett akkumulátorgyárak vízigénye pontosan mennyi, illetve mennyi lesz, a választ megtagadták, az információkat titkosították. Ezzel szerinte a törvényben rögzített tájékoztatási kötelezettségüket sem teljesítették az érintett tárcák.

Meglepte a kormányt, hogy a környezetükért aggódó civilek szembeszálltak a hatalommal

A helyi kormányerők pedig többedízben alulmaradtak a debreceni tüntetők ellen.

A bizottsági ülésen a két miniszter mellett meghallgatnák az akkumulátorszövetség képviselőit is. Arra várnak választ, hogy a kormány milyen mértékben tervezi a vízkincs felhasználását, milyen környezeti hatásokkal, kockázatokkal számol, milyen lakossági érdeksérelem mutatható ki az eddigi működés során. Arra is kíváncsiak, hogyan alakulhatott ki ilyen káosz az akkumulátorgyárak engedélyezésénél, és olyan helyzet, mint Gödön, ahol a kormányhivatal nem kötelezte a gyártót a monitoringtevékenységre.

A politikus szerint a vízi közműrendszer Magyarországon az összeomlás szélén van, eközben a kormány rengeteg közpénzt fordít az „idegen akkumulátorgyártók” vízigényének kielégítésére. Úgy fogalmazott: a legfontosabb feladat és a legnagyobb kihívás ma a vízkincs védelme, ezt a kérdést kiemelt nemzetstratégiai területként kell kezelni, a kormány viszont nem tesz mást, mint áruba bocsátja azt.

A hatalom előbb felülírta a debreceniek akaratát, most pedig megszégyeníti az akkugyár ellen tüntetőket

Az LMP-s politikus arra is emlékeztetett, hogy február 9-én Debrecenben tüntetést szerveznek a tervezett beruházás elleni tiltakozásul.

Az utóbbi hetekben többek között Debrecenben, Nyíregyházán és Fóton is egyre hevesebben tiltakoznak az oda tervezett akkumulátoripari beruházások ellen, amelyek előkerültek a gödi Samsung-gyár ügyében tartott közmeghallgatáson is. Szombathely vezetése pedig határozatba foglalta, hogy nem épülhet ilyen beruházás a település területén.

Akkugyár-kisokos: Minden, amit Debrecentől Gödig tudni érdemes, egy podcastban

Hogyan lett 2023 egyik legforróbb témája az akkumulátorgyártás Magyarországon? Ha lemaradt, vagy csak többet szeretne tudni, Fülke közéleti podcastunkban mindent összefoglaltunk: megszólalnak az érintettek arról, ami Debrecenben történik jelenleg és ami Gödön történt az elmúlt években, valamint annak is utánajártunk, mik a kormány céljai az akkumulátorgyárakkal.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!