Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A miniszterelnök nem felejtette el ugyanis az épp aktuális propagandaszólammal felaggatni a képet.
„Magyarország a béke pártján áll” – ez a felirat, valamint a Zelenszkijvel kelletlenül kezet fogó Orbán Viktor látható azon a képen, amit a miniszterelnök osztott meg a Facebook-oldalán, bár egyre többen világítanak rá, hogy a mindenféle előfeltétel nélküli békevágy szorgos zsolozsmázása ugyanakkor leginkább csak Moszkva érdekeit szolgálja.
Korábban Orbán Viktor azt is kijelentette, hogy Magyarország a béketáborhoz tartozik, amivel kapcsolatban nagyon nehéz nem arra gondolni, hogy amikor utoljára a béketáborhoz tartoztunk, akkor még a Szovjetunió csatlósállama voltunk. A mostani és az akkori helyzet között persze érdemes kiemelni azt a különbséget, hogy 1945 után Magyarországra rákényszerítették az oroszszövetséget, most viszont önként és dalolva vállalja, többek között ezzel a béketáborozással.
Orbán most találkozott először személyesen Zelenszkijvel, a nap folyamán abból is kisebb botrány kerekedett, hogy szinte egyedül a magyar miniszterelnök nem fogadta tapssal az Európai Tanács ülésére érkező Volodimir Zelenszkijt. Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója ezt egy másik kézfogásos kép posztolásával tetézte, a kísérő szöveg ugyanis magyarra fordítva annyit tesz, hogy „taps helyett kézfogás”. Úgy látszik, a Fidesznél már a taps is a meccsek előtti térdhajtással azonos értelmezést kap, azt kultúraidegennek minősítette két éve Orbán.
Instead of clapping, handshake. pic.twitter.com/Ray48a67Jd
— Balázs Orbán (@BalazsOrban_HU) February 9, 2023
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.