Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A férfitól adathordozókat, telefont és számítógépet vittek el.
Kiszállt a rendőrség péntek reggel annak a korábban pedagógiai asszisztensként dolgozó férfinak a lakására, aki TikTok-csatornáján arról beszélt, hogy egy 15 éves fiúval van szexuális kapcsolata – értesült a Magyar Nemzet.
A rendőrség később közleményt adott ki az ügyben, amely szerint az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda gyermekpornográfia gyanújával indított nyomozást feljelentés alapján. (A feljelentést Tényi István tette szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése bűntette gyanúja miatt.) Azt is megerősítették, hogy ennek keretében pénteken kutatást hajtottak végre egy 39 éves budapesti lakosnál, számítástechnikai és informatikai eszközöket, valamint számos adathordozót foglaltak le.
Ahogy korábban a hvg.hu is megírta, a férfinak azután mondott fel az Észak-budapesti Tankerületi Központ, hogy nyilvánosságot kaptak a közösségi oldalakon megosztott videói. Ezekben egyebek mellett arról beszélt, hogy 15 éves fiú a szeretője, ami az ő moralitásába belefér. Azt is mondta, hogy nem pedofil, mivel a diák már elmúlt 14 éves, és a beleegyezésével létesített vele kapcsolatot. A Blikknek később már azt nyilatkozta, hogy csak viccelt, amikor a szexuális kapcsolatukról beszélt.
A férfi, mielőtt elbocsátották, a III. kerületi Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában dolgozott pedagógiai asszisztensként.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.