Egy 15 éves diák fenyegetőzött azzal, hogy felrobbantja a zalaegerszegi iskolákat

Egy hónap alatt háromszor is riadót kellett fújni miatta.

  • MTI MTI
Egy 15 éves diák fenyegetőzött azzal, hogy felrobbantja a zalaegerszegi iskolákat

Elfogtak a rendőrök egy 15 éves diákot, aki a gyanú szerint egy hónap alatt háromszor is bombarobbantással fenyegette meg Zalaegerszeg több oktatási intézményét – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Február 7-én, az első, több iskolát érintő ügy kapcsán indítottak nyomozást közveszéllyel fenyegetés miatt az akkor még ismeretlen elkövető ellen. A tettes egy hónapon belül további két alkalommal küldött robbantással fenyegetőző e-mailt több zalaegerszegi oktatási intézménynek.

A rendőrök mindhárom esetben szakképzett bombakutatókkal, valamint robbanószer-kereső kutyákkal vizsgálták át az épületeket, de gyanús tárgyat vagy robbanószerkezetet egyszer sem találtak. A kiürítések minden alkalommal csaknem hatezer embert érintettek.

A rendőröknek sikerült azonosítaniuk a feltételezett elkövetőt, az egyik érintett iskola 15 éves tanulóját. Kihallgatásán elismerte, hogy ő követte el a bűncselekményeket.

A rendőrség közleménye arra is kitér, hogy azok, akik a köznyugalom súlyos megzavarására alkalmas hamis bejelentésekkel, híresztelésekkel azt a látszatot keltik, hogy valamilyen közveszéllyel járó esemény következik be, minősített esetben akár öt évi szabadságvesztésre is számíthatnak.

Képünk illusztráció.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.