„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A magyar külügyminiszter látogatása az Európai Parlament állásfoglalása szerint ellentétben áll a vonatkozó uniós politikával.
Elítélte minszki útja miatt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert az Európai Parlament – írja a Népszava. A lap szerint erről szerdán fogadott el állásfoglalást a testület. Ebben az olvasható, hogy
az EP elítél minden olyan fellépést – beleértve a minszki hatóságoknál tett magas rangú látogatásokat –, amelyek kételyeket támasztanak azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió egyértelműen nem ismeri el a Lukasenka-rezsimet".
Hozzátették: sajnálatukat fejezik ki, amiért Szijjártó február 13-án Minszkbe utazott, mert „ez ellentétben áll a Belarusszal és Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborújával kapcsolatos uniós politikával”.
Szijjártó, aki Minszkben a belarusz gazdasági miniszterrel és a külügyminiszterrel tárgyalt, közben reagált az őt emiatt ért kritikákra. Úgy fogalmazott:
Nekem nincs szükségem arra, hogy Minszkben ürgebőrbe varrva bújtatottan tárgyaljak az oroszokkal. Sem én, sem a delegációm egyetlenegy tagja a belorusz tárgyalópartnereken kívül senkivel nem tárgyalt.”
Szijjártó: Nincs szükségem rá, hogy Minszkben ürgebőrbe varrva bújtatottan tárgyaljak az oroszokkal
Azt is helyteleníti az EP-állásfoglalás, hogy
Az EP-képviselők emellett arra kérik az uniót és a tagállamokat, hogy szélesítsék ki és erősítsék meg a Belarusszal szembeni szankciókat.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.