Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A bírósági rendszer két csúcsvezetője hónapok óta gyalulja egymást a színfalak mögött, a sajtó megkereséseire viszont egyikük sem reagált.
Nyílt konfliktusba került egymással a 444.hu beszámolója szerint Varga Zs. András, a Kúria elnöke és Senyei György, az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke. Ez azért különleges, mert két olyan tisztségviselőről van szó, akiket a kormánypárti kétharmad juttatott pozícióhoz. A portál azt írja, hogy sokáig semmi jele nem volt a Varga Zs.-Senyei konfliktusnak, azonban idén februárban nyilvánosságra került egy Varga Zs.-re igen kínos részlet a Schadl-ügy nyomozati anyagából. Senyei ezen Schadlnek telefonon Varga Zs. médiapolitikáját bírálta, méghozzá igen szókimondó stílusban: „most egy Telex-cikknek miért kell a Kúria elnökének odabaszni?” – kérdezte Senyei Schadltől.
Viszont közben az Országgyűlés által elfogadott igazságügyi reform kizárta, hogy Varga Zs.-t újraválasszák a Kúria elnökeként, így pozíciója gyengült, Senyei pedig tovább ütötte őt: egy május végi határozatban megszüntetett három, régóta betöltetlen kúriai bírói álláshelyet, amik után a Kúria ugyan felvette a költségvetési támogatást, de nem írtak ki pályázatot a betöltésükre. Senyei így csökkentette a Kúria összlétszámát is. Senyeinek alapvetően nem szokása döntéseit indokolni, de itt kivételt tett, ráadásul Varga Zs. egyik mondatában talált egy pontatlanságot: a Kúria elnöke egyszer beosztott helyett berendelt bírót említett, Senyei pedig ezt külön ki is emelte. Mindezt pedig Varga Zs. nem hagyhatta reakció nélkül.
Varga Zs. a 444.hu értesülése szerint a magyar bíróságok büntetőkollégiumainak tanácskozásán először élesen bírálta a már elfogadott igazságügyi reformot – ami szokatlan, korábban sosem vetemedett arra, hogy a kormánypárti többség által támogatott, már elfogadott törvényt bírálja – majd rátért Senyeire, aki szerinte szabálytalanságokkal, önkényes döntésekkel igyekszik ártani a Kúriának és más bíróságoknak.
Szerinte az OBH elnöke bosszút akar állni a Kúrián és a hozzá lojális bíróságokon, amiért kiderült, hogy beszélt az amúgy korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt több mint másfél éve börtönben ülő Schadl Györggyel. Senyei a 444.hu szerint a tanácskozáson reagált Varga Zs.-re, és azt mondta, hogy a Kúriának nem az OBH árt, hanem az, hogy az elnöke kezdő bírókkal tölti fel.
Egy héttel később pedig jött a másik konfliktus, amikor Senyei ismertette a bíróságok 2024-es költségvetéséről szóló OBH-javaslatot. Erre Varga Zs. reagált, szerinte az OBH aránytalan forráselvonással sújtja a Kúriát. Senyei ekkor kezdett célozgatni a Kúria nagyvonalú közpénzköltési gyakorlatára. Például arra, hogy 2021 óta összesen hat új Škoda Superbet vettek, többet, mint az összes bíróság összesen. Vagy arra, hogy a Werbőczy István Országbíró Kutatóintézetben szolgáló 15 főtanácsadó éves juttatására 115,3 millió forint megy évente.
A 444.hu megkereséseire sem Varga Zs., sem Senyei, sem a Kúria, sem az OBH nem reagált érdemben.
(Címlapképünkön Varga Zs. András látható.)
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.