„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A belügyminiszter visszavonta Halmosi Zsolt rendőr altábornagy, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának, illetve Farkas Gábor rendőr dandártábornok, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányának vezetői kinevezését.
Új rendőrségi vezetőket nevezett ki Pintér Sándor belügyminiszter - derült ki a Belügyminisztérium (BM) szombati közleményéből.
A tárca az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy Magyarország belügyminisztere szeptember 30. hatállyal - indokolás nélkül - visszavonta Halmosi Zsolt rendőr altábornagy, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának vezetői kinevezését és rendelkezési állományba helyezte.
A tárcavezető október 1. hatállyal Seres József rendőr ezredest bízta meg az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatói beosztásának ellátásával - tették hozzá.
A közlemény szerint a belügyminiszter szeptember 30. hatállyal - indokolás nélkül - visszavonta Farkas Gábor rendőr dandártábornok, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányának vezetői kinevezését, október 1. hatállyal megbízta a Miskolci Rendvédelmi Technikum igazgatói feladatainak ellátásával.
A tárcavezető október 1. hatállyal Boross Zoltán László rendőr ezredest nevezte ki a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányának - áll a közleményben.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.