Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
Az újpesti polgármester, Déri Tibor is tudomást szerzett róla és azt közölte, minden eszközt felhasznál, hogy ne tartsák meg a rendezvényt.
Novemberre magyar és nemzetközi zenekarok fellépésével szervezne koncerteket a Blood and Honour (Vér és Becsület) neonáci hálózat, írja a 444.
A rendezvény az Európai Testvériség / European Brotherhood nevet viseli, november 10-én tartanák meg. Az Oi-Kor, a Skumshot, a Nemzeti Front és az Odwet lépne fel, majd a Hands Across the See nevű napon pedig a Tar Had, a Birthrite, a Hundriver és a Wellington Arms.
A helyszínről a szervezők annyit közöltek, hogy a IV. kerületben lesz, de a pontos címet csak a koncert napján teszik majd közzé. Déri Tibor Újpest polgármestere is tudomást szerzett a dologról, sőt azt is kiderítette mi a helyszín.
A polgármester közösségi oldalán azt írta, felhívta a hely üzemeltetőjét és világossá tette, Újpesten senki nem adhat teret ilyen rendezvénynek, azt minden létező önkormányzati eszközzel meg fogják akadályozni. Déri beszélt a kerületi rendőrkapitánnyal, megkérte, tegyen meg mindent, amit tud.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.