Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint átragasztással vagy anélkül, a plakát jól adja vissza a jelenlegi helyzetet.
„Alex Soros kezével vagy keze nélkül, az üzenet egyértelmű.” Ezt válaszolta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Szegedernek arra a kérdésére, hogy miért kellett eltüntetni a frissen kikerült nemzeti konzultációs plakátokról Alex Soros kezét.
Hogy a plakátokat – amelyen az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is látható – átragasztják, és eltüntetik Soros György fiának kinyújtott mutatóujjal látható kézfejét, a 444.hu írta meg szerdán.
Fülke: Szuverenitásvédelem - a politikai árnyékboksz új fejezete
A szegedi lap szerint ennek okát Hollik sem tudta megmondani, de szerinte a most már Alex Soros által irányított birodalom nagyon mélyen és szorosan össze van fonódva az európai döntéshozatallal. „A bizottságban is vannak Soros-szövetségesek, kiszivárgott dokumentumokból tudjuk, hogy kategorizálták a bizottsági vezetőket” – állította a politikus, aki a konzultációt népszerűsíteni érkezett Szegedre.
Szerinte a plakát jól adja vissza a jelenlegi helyzetet, hiszen senki által meg nem választott, egy amerikai spekuláns által felállított hálózat és az európai bürokraták döntenek európai kérdésekben.
Brüsszel korábban annyit reagált a plakátkampányra, hogy az azon szereplő állítások hamisak, a nemzeti konzultáció pedig valótlanságokat tartalmaz, de nem tervezik ellenkampány indítását.
Soros alapítványának szóvivője szerdán azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy a magyar kormány politikai kampánya, amely az Európai Bizottság vezetőjét és Soros György pénzember fiát gyalázza, „antiszemitizmus által mélyen beszennyezett propaganda”.
Gyurcsányt nem ültetik le szuverenitássértés vádjával. De nem is ez a lényeg, hanem a hergelés
Példás házasságban élő, hétgyermekes családanya, kereszténydemokrata politikus, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is Orbán Viktor célkeresztjébe került a kormány szuverenitásvédelmi kampányában. A Fidesz családmodelljének megtestesítőjével szemben a már bevált Soros-kártyát húzta elő a kormányfő.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.