„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Talán az lehet a baj, hogy olyan, mintha éppen a plakáton szereplő Soros Alex beszélne arról, hogy nem akar úgy táncolni, ahogyan „ők fütyülnek".
A 444.hu olvasója szúrta ki kedden délután, hogy egy fővárosi, második kerületi utca hirdetőoszlopán átragasztották a nemzeti konzultáció plakátját úgy, hogy egyszerűen letakarták Soros Alex kézfejét.
A portál azt írja, több fotót is kaptak, amin már megváltoztatták a plakátot, mindegyik esetben csak az Ursula von der Leyen bizottsági elnök mellett látható Alex Soros kezét takarták le.
Minden bizonnyal az lehet az indok, amiről a 444 fotósa, Németh Dániel is beszél a portál cikkében: a fiatal Soros mutatóujjával kifelé mutat, így azonban úgy tűnhet, hogy éppen ő tanácsolja Von der Leyennek, hogy „Ne táncoljunk úgy, ahogy ők fütyülnek!".
A hétfőn készült képeken még az eredeti verzió látható. A fotókat ezen a linken tekintheti meg.
Brüsszel annyit reagált a plakátkampányra, hogy az azon szereplő állítások hamisak, a nemzeti konzultáció pedig valótlanságokat tartalmaz, de nem tervezik ellenkampány indítását.
Brüsszel szerint valótlanságokat tartalmaz az új nemzeti konzultáció
Az Európai Bizottság szóvivője kijelentette, hogy a magyar nemzeti konzultációban szereplő állítások teljességgel valótlanok, ugyanakkor Brüsszel nem tervezi ellenkampány indítását.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.