Az Alkotmánybíróság szerint az MSZP megsértette a Mathias Corvinus Alapítvány jóhírét

A testület ezért megsemmisített három bírósági ítéletet, amely ezt tagadta.

Az Alkotmánybíróság szerint az MSZP megsértette a Mathias Corvinus Alapítvány jóhírét

2020 őszén az MSZP Facebook-oldalán jelent meg az a tiltakozás, amely szerint a tehetséggondozó magánalapítványból többszáz milliárd forint közpénz segítségével közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyá vált Mathias Corvinus Collegium (MCC) tulajdonába kerül a révfülöpi kikötő, márpedig „A Balaton mindannyiunké – Révfülöp sem eladó!”

Csakhogy hamarosan kiderült, hogy a szocialisták tévedtek: nem a falu közforgalmú kikötőjét kapta meg az MCC, hanem az egykori tervhivatali üdülőhöz tartozó kis magánkikötőt. Az MCC perelt, mert szerinte az, hogy olyan területet venne el az emberektől, amelyek korábban tömegeket szolgált ki, mostantól viszont kizárólag egy szűk, magánfelekből álló kör használhatná, szándékosan valótlan tényállítás, megtévesztés, ami súlyosan sérti az alapítvány jó hírnevét. Ezt mutatták a világhálón érkezett reagálások is.

A bíróságok három szinten elutasították a panaszt: az ítéletek szerint lényegtelen tévedés, hogy a közlemény közlésekor nem megfelelő hátteret választottak, ez az MCC megbecsülésén nem változtat, nem sértő. Az alapítvány különben is közszereplő – mondták a bíróságok –, a bírálatot fokozottan tűrni köteles.

Az Alkotmánybíróság nem így látta. A határozat szerint egyértelműen téves tényállításról volt szó, a Facebook-videó készítőitől „minden kétséget kizáróan elvárható lett volna a kérdéses ingatlanok megfelelő azonosítása”. Jóhíre egy szervezetnek is van, és az Alaptörvény azt is védi. Az ilyen téves állítás nem minősíthető lényegtelen tévedésnek, mert alkalmas arra, hogy az MCC megítélését a társadalom széles körében negatívan befolyásolja.

A bíróságok tehát tévesen ítélték meg a helyzetet, ezért az Ab megsemmisítette az emiatt Alaptörvény-ellenes ítéleteiket. Az ügyet újra kell tárgyalni.

Ezzel egyedül Schanda Balázs alkotmánybíró nem értett egyet. Különvéleménye szerint bírói mérlegelés kérdése, hogy hol húzódik a határ a lényeges, súlyos megtévesztés és a mellékes, lényegtelen csúsztatás, valótlanság között, vagyis a bíróságok nem sértették meg al Alaptörvényt.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.