szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A miniszterelnök legfeljebb a szavak sorrendjének felcserélésével variálja elutasító nyilatkozatát.

Novák Katalin kegyelmi botránya
Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.
Friss cikkek a témában

“Forduljanak az elnökasszonyhoz” – ismételgette Orbán Viktor miniszterelnök a kegyelembotránnyal kapcsolatban Prágában a V4 csúcstalálkozón a Telex kérdésére, hogy jogosnak tartja-e az emberek igényét, hogy megtudják, miért kapott kegyelmet K. Endre, illetve arra, ő tudja-e miért kapott kegyelmet a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese a már lemondott Novák Katalintól.

A volt államfő nevét, ahogy a botrány kirobbanása óta soha, ezúttal sem mondta ki Orbán, de a fenti mondat előtt egy halk “persze” is elhangzott tőle, így arra lehet következtetni, hogy a kegyelmi döntés részleteire váró emberek kíváncsiságát a miniszterelnök jogosnak tartja. Ezen túlmenően viszont

Orbán maradt a jól bevált “forduljanak az elnökasszonyhoz” mondatnál.

Ezt a három szót ismételgeti amúgy a kormányfő napok óta, anélkül, hogy mélyebben vagy konkrétabban állást foglalna az ügyben azon túl, amit korábban már mondott, hogy a kegyelem megadása nem volt helyes. Minden további részlet miatt azonban Novákhoz irányít minden érdeklődőt, aki viszont a lemondását bejelentő február 10-i tévényilatkozata óta nem szólalt meg.

Orbán amúgy ezt a háromszavas mondatot mondta hétfőn is a Parlamentben, amikor a Momentum politikusai kérdezték ez ügyben. Csak annyit csavart a nyilatkozaton, hogy megkeverte a szavak sorrendjét, és Tompos Márton, valamint Bedő Dávid ellenzéki képviselőknek úgy fogalmazott: “az elnökasszonyhoz forduljanak”. Erről videó is készült, ebben a cikkünkben mutatjuk:

A parlament folyosóján kérdezték Orbánt arról, miért kapott kegyelmet K. Endre

„Nem vagyok feljogosítva arra, hogy az elnökasszony nevében nyilatkozzak!" - mondta végül a miniszterelnök.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!