„Nem volna szükség ezekre a hazugságokra, ha Sulyok nem próbálná a kommunizmus áldozatának beállítani saját magát és apját” – írja Ungváry Krisztián a Telexen. A történész kollégájának, Karsai Lászlónak a hvg360-on megjelent írására reflektált, amiben Karsai megírta, hogy a most megválasztott államfő, Sulyok Tamás még Ab-elnökként valótlanságokat nyilatkozott az apjáról, dr. Sulyok Lászlóról, aki a második világháború alatt Székesfehérváron volt ügyvéd.

Sulyok Tamás szerint apja egy kommunista párttitkár feleségének érdekeit képviselte annak válóperében, és 1945 után azért kellett bujkálnia, mivel a párttitkár bosszúképpen halálra ítéltette a népbírósággal.

Karsai cikkében bizonyította, hogy mindenbből maximum annyi igaz, hogy Sulyok László valóban ügyvéd volt Székesfehérváron, ám már az ottani deportálások idején, 1944 nyarán cikket írt a helyi sajtóba arról, hogy belső megtisztulás zajlik az országban (ezt az időzítés okán nagyon nehezen lehet másként interpretálni, mint a zsidóság deportálása fölötti örvendezésként), majd a magyar nemzetiszocialista munkaállam megteremtésének szükségességéről értekezett. A cikket ráadásul egy magyarországi törpe nácipárt, a Magyar Nemzetiszocialista Párt megyevezetőjeként írta alá. Ezek után pedig Sulyok László a második világháború végén úgy látta jónak, ha távozik Székesfehérvárról, és inkább feleségének szűkebb pártiájába, Kiskunfélegyházára költözik a családdal.

Hogy ez mennyire tekinthető ravasz búvóhelynek, azon el lehet vitatkozni, ugyanakkor Karsai és Ungváry is utalnak arra, hogy olyan nagyon senki nem próbálta Sulyok doktort előkeríteni. Az államfő történetében szereplő halálos ítélet helyett első körben még a vádemelésig sem jutnak el a hatóságok, majd aztán 1949-ben porolják le újra az ügyét, de akkor is csak azért, hogy immáron már véglegesen ad acta tegyék.

Hogy tudtak felszívódni a háborús bűnös „kisnyilasok" 1945 után?

Bayer Zsolt nagyapja, Gyimes Károly történetének ürügyén megnézzük, hogy miért úszhatták meg a felelősségre vonást a hozzá hasonló kisnyilasok, illetve, hogy miként is működött a háborús bűnösök fölött ítélkezni hivatott népbíróságok rendszere. A szerző történész is.

Ungváry Krisztián szerint ennek a Sulyok László jelentéktelenségén túlmutató oka, hogy Sulyok már az 1944-es cikkében is arról írt, hogy a nemzetiszocialista államban az uralom a munkásé lesz, ami a nemzeti rész elfelejtését követően egészen vállalható álláspont volt a hatalom új birtokosai számára is. Ez és annak a ténye, hogy az inkriminált cikken kívül nem nagyon tudott senki sem előásni olyan bizonyítékot, ami igazolta volna, hogy Sulyok László bármilyen szinten is érintett lett volna akár a holokausztban (azon túl, hogy annak haszonélvezőjeként gondnokságot vállalhatott a deportált dr. Lőwy Endre praxisa fölött), akár a későbbi nyilas hatalomátvételben, együttesen hozzájárultak ahhoz, hogy Sulyok Lászlót futni hagyták.

Olyannyira, hogy még az állambiztonsági megfigyelésére sincs adat, holott a nyilas vagy nemzetiszocialista múlttal rendelkezők esetében ez gyakori volt. A megfigyeléssel kapcsolatos adatok hiányát ráadásul az iratmegsemmisítésekre sem lehet fogni, mivel az ügynökaktáktól eltérően az egykori nyilasokról, illetve nemzetiszocialistákról készült állambiztonsági iratok lényegesen kevéssé sérültek a rendszerváltás idején.

A történész fenti megállapítása megkérdőjelezi Sulyok Tamás azon történetét is, miszerint az állambiztonság még a 80-as években is megfigyelte a családját. Mindezeken felül érdemes azt is megjegyezni, hogy ha valakit, mint megátalkodott szélsőjobboldalit tart megfigyelés alatt az állambiztonság, annak a fiából bajosan lesz jogász, mert egyszerűen nem vették volna fel a jogi egyetemre.

Ungváry meg is állapítja:

Ennyi ellentmondó információ, ennyi logikai bakugrás után kijelenthető, hogy életszerűtlen az a történet, amit Sulyok Tamás előad. Lehetetlen másra gondolni, mint arra, hogy Sulyok valótlanságai egyúttal tudatos hazugságok is. Persze csak abban az esetben, ha abból indulunk ki, hogy az ország első közjogi méltósága rendelkezik azokkal a kognitív képességekkel, amelyek egy átlagembertől is elvárhatóak.