A reformátusok azt mondják, náluk eddig is pszichológiai alkalmasság volt a feltétel a gyermekvédelmi intézményvezetőknél

A Belügyminisztérium még csak most igyekszik kijavítani azt, hogy az egyházi intézmények eredetileg kimaradtak a szigorításból.

  • hvg.hu hvg.hu
A reformátusok azt mondják, náluk eddig is pszichológiai alkalmasság volt a feltétel a gyermekvédelmi intézményvezetőknél

Novák Katalin kegyelmi botránya

Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.

„A Magyarországi Református Egyház fenntartásában működő gyermekvédelmi intézményekben jelenleg is kötelező a pszichológiai alkalmassági vizsgálat azok számára, akik közvetlenül találkoznak a gyerekekkel” – közölte a református zsinat hivatal hétfőn.

Az ügy előzménye, hogy hétfőn reggel kiderült: a K. Endrének adott kegyelem ügyét követő botrány miatt Orbán Viktor által bejelentett és benyújtott, „gyermekvédelminek” nevezett szigorítás csak a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt írta át, így az csak a közalkalmazottakra érvényes.

A Pintér Sándor által vezetett Belügyminisztérium még ezen a napon közölte, hogy ezt hamarosan korrigálják, és az egyházi intézmények vezetőinek kötelező pszichológiai alkalmassági vizsgálatához szükséges törvénymódosítást „hamarosan” beterjesztik az Országgyűlésnek.

A református vezetők közleményben tudatták, hogy támogatják, hogy a kormány olyan törvénymódosítást terjesszen be az Országgyűlésnek, amely a nem állami fenntartású gyermekvédelmi intézmények vezetői számára is előírja a pszichológiai alkalmassági vizsgálatot, és ebben a közleményben szerepelt az, hogy a reformátusoknál eddig is ez volt a gyakorlat.

A református egyház nagyon sok szálon érintett a K. Endre ügye miatt kialakult kegyelmi botrányban. Egyrészt Balog Zoltán (azóta lemondott) református zsinati elnök volt, amikor sajtóértesülések szerint kilobbizta Novák Katalinnál K. Endre kegyelmét. Másrészt az is kiderült, hogy K. Endrét református presbiterré választhatták a szabadulása után, igaz, ezzel kapcsolatban utólag titkolóznak, ahogyan arról is, hogy erről vélhetően már lemondott.

Miközben Balog azért lobbizik, hogy újraválasszák zsinati elnöknek, sokan a püspökségről is lemondatnák

Hiába mondott le Balog Zoltán a református egyház lelkészi elnöki posztjáról, a hvg360 információi szerint próbál tenni azért, hogy újra vezethesse az egyházat. Közben több múlt vasárnapi istentiszteleten is téma volt Balog Zoltán és a kegyelembotrány, néhány lelkész egészen élesen követelte Balog távozását a püspöki posztról is.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.