- A DK-s Dobrev Klára már kora reggel Facebook-videóval jelentkezett, és ebben arról beszélt, hogy “együtt véget tudunk vetni ennek a rendszernek, leszünk még európai Magyarország”.
- Délelőtt a Március 15-e téren Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke és Hiller István választmányi elnök tartott ünnepi megemlékezést.
- Később a Jobbik és az LMP egy időben, de egymástól függetlenül folytatta a megemlékezések sorát.
- Orbán Viktor 10.30-kor mondott beszédet a Nemzeti Múzeumnál, több év után először, újra Budapesten emlékezve.
- A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 14 órakor tartotta megemlékezését a Szabadság hídon a Tanítanék Mozgalommal.
- Magyar Péter 15 órakor lépett be hivatalosan is a politikai szereplők közé. Pártja még nincs, közösséget azonban már bejelentett.
- A Mi Hazánk a Pilvax közbe hívta ünnepelni híveit.
- Karácsony Gergely főpolgármester 17 órakor civilekkel tartott közös rendezvényt a Szabad sajtó úton. Ide csatlakozott be az MSZP és a Párbeszéd is.
Orbán keménykedett, Magyar Péter pártot ígért, Karácsony a Budapest köztársaságot hirdette, a Kutyapárt azt üzente, jól van - ez volt az ünnep
Orbán Viktor visszatért Budapestre, és harcias beszéddel adta meg az alaphangot a nemzeti ünnep rendezvényeihez. A pártok és szónokaik már eleve a júniusi választásokra hangoltak, de az igazi szenzáció Magyar Péter színrelépése volt, aki az Andrássy úti nagygyűlésével bejelentkezett a politikai élet szereplői közé. Igaz, pártjára még várni kell, de a Talpra, magyarok! közösséget már meghirdette.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.