„Magyar Péter minden megszólalását 1-2 milliárdba kerül lekövetni a Fidesznek” – SzavazóFülke #3
Elmondta-e Varga Judit ugyanazt tanúként, mint a hangfelvételen? Lejáratásra vagy fárasztásra játszik a Fidesz? Hogyan lehet Varga Judit vádjait erkölcsileg a helyükön kezelni? Megdőlt-e a mindenható Orbán mítosza? Ezekről beszélgettünk választási podcastunkban.
hvg.hu
Magyar Péter hangfelvétele elintézte, hogy a moszkvai terrortámadás és Bolsonaro magyar követségen bujkálása is eltörpüljön mellette, már ami a közfigyelmet illeti – jóllehet, ezen a héten már a NER közreműködésére is számíthatott. A kormány a kegyelembotrány után Magyart sem tudta kizárni a propagandabuborékból, Varga Judit bevetése azonban – annak ellenére, hogy állításai súlyosak és rémisztőek – valójában inkább politikai játszmává tette, mintsem konstruktívan hozta a felszínre a családon belüli bántalmazás kérdéskörét és az áldozatok helyzetét.
A SzavazóFülke e heti adásában jogi minőségben vizsgáltuk „az atombombát”, megpróbáltuk átvágni a Varga-saga gordiuszi csomóját és elemeztük a Fidesz válságkezelését, válaszoltunk hallgatóink kérdéseire Bolsonaróról, Tuzson Bencéről és az ellenzék Magyarra adott reakciójáról, a hírháttérben pedig körüljártuk, mi maradt a tökéletesen kézivezérelt ország mítoszából 2024 áprilisára.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.