Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Egy lakó nem tud beletörődni abba, hogy a Kúria szerint a fiatalok sportolása fontosabb, mint az ő otthoni nyugalma. Igaz, másokat ugyanott nem zavar ennyire a labda pattogása.
A Fővárosi Ítélőtábla 2023-ban elrendelte két, tízemeletes panelházak között található ceglédi játszótéri focipálya bezárását és lebontását, miután egy szakértő – egyébként szakmailag vitatott – mérése szerint a lakótelepen a labdázóhelyek miatti zajterhelés meghaladta a nagyvárosias környezetben engedélyezett határértéket. Ezzel a bíróság felülbírált egy korábbi ítéletet, amelyben a pályák megmaradásáért küzdő önkormányzat győzött.
Csáky András polgármester, a 2019-ben függetlenként győzött és most újraválasztásáért ugyanígy induló egykori ismert MDF-politikus akkor a Telexnek azt mondta: az ombudsman ajánlása alapján időkorlát közé szorították a labdázást, de a városnak törvényben előírt kötelezettsége elősegíteni az állampolgárok egészséges életmódhoz, sportoláshoz való jogának érvényre jutását. Álláspontja szerint jelentősebb közérdek fűződik ahhoz, hogy nagyszámú helyi lakos biztonságos körülmények között tudjon a szabad levegőn sportolni, mint ahhoz a magánérdekhez, hogy a pályát egyébként egyedüliként kifogásoló panaszos minden zavarástól mentesen tudja használni a lakását.
2023 végén fordulat történt: a Kúria az önkormányzat felülvizsgálati kérelmének helyt adva hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét, így a gyerekek ismét birtokba vehették a két labdázót.
Ezt azonban az érintett lakó nem hagyja annyiban. Alkotmányjogi panaszt tett, amely szerint a zajhatárt jogszabály szabja meg, tehát a Kúria törvénysértően mondta ki, hogy a zaj nem túl nagy. Emiatt az ő magánszférája sérül, jogosulatlanul behatolnak az otthonába. Az önkormányzat teljesítse úgy a rendszeres sportolás és testedzés támogatásával kapcsolatos feladatait, hogy azzal senkit ne zavarjon szükségtelenül, ne járjon mások alapvető jogainak korlátozásával – írja a panaszos, aki követeli a labdázók elbontását.
Végül tehát az alkotmánybíróknak kell majd eldönteniük, hogy megsértette-e a Kúria az Alaptörvényt, amikor lekicsinyelte a labdázás okozta zajt. De mivel az Ab-t nem köti határidő, ez a döntés még évekig elhúzódhat.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.